2024. április 19., péntek

Aki orgonát épít, az hosszú távon gondolkodik

Hózsa Zsófia játszik a restaurált orgonán (kép: Ótos András)

Hózsa Zsófia játszik a restaurált orgonán (kép: Ótos András)

A magyar kormány támogatásával és a Vajdasági Magyar Szövetség közbenjárásával felújították a gombosi Szent László király templom orgonáját, melyet a templombúcsú napján szenteltek fel vasárnap délután. Az orgonát a neves pécsi Angster orgonagyár készítette még 1890-ben, sípsorainak egy része már nem volt használatban. A restaurálási munkát Apró Tibor okleveles orgonarestaurátor végezte el. Az orgonaavatón Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke, dr. Babity János szabadkai magyar főkonzul és mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is részt vett. Az orgonaszentelő szertartást Miocs József, a szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium igazgató-rektora szolgáltatta Verebélyi Árpád kerületi esperes, Gombos plébánosának közreműködésével.

Az orgonaszentelő imádság és az azt követő templomi koncert között megtartott beszédében Pásztor rámutatott arra, hogy nem lehet felelősséggel gondoskodni egy közösség megmaradásáról úgy, hogy közben nem vezetünk számot az egyházról. Mint hozzátette, büszkén mondhatjuk el, hogy az elmúlt három és fél esztendőben ez az orgona immár a negyedik, amelyen sikeresen elvégezték a felújítási munkálatokat. Aki orgonát épít, az hosszú távon gondolkodik – mondta Pásztor István.

Külön sikernek tekinthető, hogy a gombosi Szent László király templom orgonáját a Szent László-emlékévben hozták helyre.