2024. április 19., péntek
KAJAK-KENU

Bartáék 500 és 1000 méteren is döntősök!

Az Olivera Mihajlović/Barta Éva junior K2-es 500 méteres elődöntőjével kezdődött a zentai és magyarkanizsai versenyzők pénteki szereplése a Belgrádban zajló ifjúsági és U23-as gyorsasági kajak-kenu Európa-bajnokságon. A lányok meg is adták az „alaphangot”, harmadikként zártak futamukban, így döntősök. A délután folyamán mindezt „megtoldották”, 1000 méteren futamgyőztesként jutottak a vasárnapi fináléba, ahol egy jó szerepléssel akár a dobogóra is felérhetnek. „Az előzőekhez képest ez a futam könnyebbnek tűnt, nem is vett ki belőlünk annyit, mint a korábbiak. A pálya elég hínáros, többen is panaszkodtak miatta, nekünk is megnehezítette a dolgunkat. Erős szél fújt ma, eléggé hullámzott a víz. Nagyon örülünk, hogy 500-on és 1000-en sikerült döntőbe kerülni. A víz nem tökéletes, a továbbiakban remélhetőleg javulni fognak a körülmények” – mondták a lányok a délutáni programot követően.

Sziveri Rita és Subotić Marko kevésbé voltak szerencsések, előbbi a junior lányok 1000 méteres elődöntőjében a hatodikként végzett futamában, utóbbi szintén ezen a távon az U23-asok mezőnyében hetedik lett. A Tisza-partiak szereplése a Fenyvesi Abigél/Nađa Golubov U23-as kettős 1000 méteres elődöntőjével zárult, ők a hatodik helyen végeztek, így a döntőbe kerülés nekik sem jött össze.