Még a fülünkben csengtek a Corvinus Egyetem énekkarának hangjai – a szabadkai fellépésükről készült beszámoló a Magyar Szó június 13-ai számában volt olvasható –, az elmúlt szombaton azonban ismét egy magyarországi együttes, a budapesti Adorate Kórus produkciójában gyönyörködhettünk. A helyszín ezúttal a Ferenc-rendiek temploma volt, amely a szinte elviselhetetlen hőség ellenére is elég szépen megtelt hallgatósággal.
A műsor első részében a helybéli Pro musica kamarakórus énekelt Csikós Krisztina vezényletével. Előadásukban hét kórusművet hallottunk a tőlük már megszokott – és el is várt – kitűnő előadásban. Giuseppe de Marzii, Werner Alajos, Dmitrij Bortnyanszkij, Gordon Young és J. S. Bach szerzeményei, valamint egy spirituálé (Somebody's knocking) megérdemelt tetszést váltott ki a jelenlévőkből.
Az Adorate Kórus műsorán tizenöt szám szerepelt, s a megszólaltatott művek által több évszázad kórusirodalmába nyertünk bepillantást. A régi szerzők közül örömmel hallgattuk Bölcs Alfonz két szerzeményét, aki a 13. században élt. Foglalkozását tekintve Kasztilia és León királya volt, de zeneszerzőként is buzgón tevékenykedett: több mint négyszáz értékes kompozíciót hagyott az utókorra. Egyéb érdemei közé tartozik, hogy jelentős mértékben támogatta udvarában a zsidó, muzulmán és keresztény tudósokat. Maga is komolyan foglalkozott a csillagászattal, amiről könyvet is írt, s ugyancsak az ő tollából ered az Európában megjelent első sakk-könyv. Emellett őt tartják a kasztiliai irodalom megalapítójának is. A magyar komponistákat Liszt (Ave Maria), Kodály (Jövel Szent Lélek Úr Isten) és Bárdos (Az Úristent magasztalom) képviselte. Külön meglepetést szerzett, és lelkes tapsvihart váltott ki Mokranjac Nyolcadik Rukovetje, amelyet kiválóan adott elő az énekkar, eznkívül Kína és Japán zenéjéből is kaptunk némi ízelítőt. Az amúgy is igen változatos műsort három hangszer ügyes közbeiktatása tette még színesebbé: nagybőgőn Saláta Attila, orgonán, illetve zongorán Sóti Szobonya Emőke működött közre, a dobot pedig maga a karnagy, Dévity Zoltán kezelte. (Ők egyébként mindhárman a szabadkai zeneiskolában végezték középfokú tanulmányaikat.)
Az est koronája egy közös produkció volt: a Singabahambayo című spirituálét együtt adta elő a két énekkar. A szűnni nem akaró tapsviharért Kodály Esti dalával mondott köszönetet a két kórus.
Végezetül még annyit mondjunk el a budapesti vendégekről, hogy kilenc évvel ezelőtt alakították meg a kórusukat, amely az eddigi sikeres szereplések alapján – s erről magunk is meggyőződhettünk – jó kezekbe került. Dévity Zoltán kiváló szakember, aki szuggesztíven és biztos kézzel irányítja a jó hangú énekeseket.
A szombaton megtartott szabadkai szereplésük előtt egy nappal Szegeden, másnap pedig Zentán – a karnagy szülővárosában – léptek közönség elé a budapesti művészek. Még sok-sok sikeres fellépést kívánunk nekik – és visszavárjuk őket!
