2024. április 18., csütörtök

Az alkotás dinamikus színtere

Újvidéken megkezdődött az INFANT, vagyis az Alternatív és Kísérleti Színházak 44. Nemzetközi Fesztiválja

Az INFANT fesztivál az állandó provokációnak és a változás lehetőségének a dinamikus színtere volt és maradt is. Lehetséges és egyben szükséges, hogy az emberi viszonyok, valamint a művészi alkotófolyamat aspektusai együtt létezzenek, erre igyekszik rámutatni a fesztivál idei programja – hangzott el Tatjana Pajović színésznőnek, a POD Teatar igazgatójának a megnyitóbeszédében az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban. Hangsúlyozta, mindez különösen fontos a jelenlegi realitásban, amelyben úgy tűnik, hogy az egyetlen menekvési út a sokféleség szépségének és harmóniájának a ténye.

Hogyan reagáljunk létünk törékenységére, az ösztönös küzdelemre, amelyet a túlélésért végzünk? Félelem, harag és elszántság. E reakciókat sorakoztatta fel az angliai James Wilton Dance, Last Man Standing című produkciója, amely a színház Pera Dobrinović Színpadán került színre. James Wilton koreográfus első egész estés táncelőadásában a küzdősportok, a capoeira és a breakdance elemei vegyülnek tánccal és tisztán fényhatásokkal, bármilyen más díszletelemet nélkülözve. A testi épségre veszélyes akrobatikus elemek révén radikális és nyers hangulatú, de mégis kifinomult ritmusú táncos koreográfiát láthatott a közönség. Hiszen az előadás mozgásvilágát az ősi brazil–afrikai kultúrából származó afroamerikai népi tánc, a capoeira határozta meg, amelyben az egykori rabszolgák harci technikája, valamint a szabadon megmutatkozó természetes erő kapott hangsúlyt. Mindehhez az amerikai progresszív metál zenekar, a Tool határozott hangzásvilága társult.

Az előadás után megnyitották a belgrádi Mimart Teatar Mimart 33 elnevezésű kiállítását az Újvidéki Művelődési Központ Ifjúsági Tribünjén. A kiállítás által egy olyan színház világába kapunk betekintést, amely a régió első alternatív színházai között szerepel, és mintegy 33 éves múltra tekint vissza. Ma este 8 órakor az indiai Kriyative Theatre Trust, Where the Shadows Ends című előadását tekintheti meg a fesztivál közönsége az újvidéki Művelődési Központ nagytermében.