2024. március 28., csütörtök

Már fogadják a búzát

Felhívás a vajdasági mezőgazdasági termelők részére a Magyarok Kenyere program kapcsán

A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége az idén is megszervezi Vajdaságban a Magyarok Kenyere program keretében a búzaadományok begyűjtését. A vajdasági gazdaszervezetek segítségével a búzaadományok begyűjtése folyamatos lesz 2017. július 18-áig. Azok a termelők, akik nem tudják a megadott napig leadni adományaikat a helyi gazdaszervezeteknél, megtehetik ezt július 22-én (szombaton) 8 és 12 óra között Zentán, a Dózsa György u. 34-ben.

A felajánlott búzát egy helyi malomban fogjuk lisztre cserélni, amelyet a begyűjtés helyén használnak majd fel, és szimbolikusan csak egy zsákkal viszünk át Magyarországra, az összeöntés ünnepére.

Az adományokból a VASZ elnökségének határozata alapján a gyermekekkel foglalkozó intézményeknek juttatunk, pl. az óbecsei, a dreai és a hajdújárási Lurkóháznak, valamint a szabadkai Kolevkának. A Vajdasági Nagycsaládosok Egyesületén keresztül azokat a családokat is szeretnénk támogatni, akik erre ténylegesen rászorulnak.

A gyermek mosolya többet ér minden pénznél.”

A Magyarok Kenyere program aktivitásaival kapcsolatban minden információt Zsoldos Brigittától a Szövetség irodavezetőjétől kaphatnak, elérhetősége: 024/817-008 (minden hétköznap 8–13 óráig) vagy 062/800-65-36.

A Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöksége