2024. április 18., csütörtök

Tábor határok nélkül

A magyarkanizsai Tisza-parton óbecsei, szerbcsernyei, törökkanizsai, zombori, topolyai, verbászi és újvidéki középiskolások, magyarországi és szlovákiai diákok vendégeskedtek

Magyarkanizsán a Tisza-parton június 18-a óta tart a Tábor határok nélkül elnevezésű rendezvény, amelyet a tartomány hathatós segítségével szerveztek meg immár harmadik alkalommal. A tábor első versenyének döntőjét szerdán délután tartották meg, és arra ellátogatott Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester és Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási titkár is, mint a rendezvény főtámogatójának képviselője.

A diákok nagyon élvezték a tábort (Fotó: Puskás Károly)

A diákok nagyon élvezték a tábort (Fotó: Puskás Károly)

A vetélkedőben mintegy százötven diák mérte össze erejét játékos formában. A homokos strandon, de az időjárás viszontagságai elől menekülve a fedett teraszon is folyt a játék a sport különböző válfajaiban a röplabdától kezdve egészen az asztaliteniszig. Mint ahogy a neve is mondja, határok nélkül, éppen ezért a csapatokat úgy állították össze, hogy vegyesen képviselték városukat. A szerdai döntőt csak-csak elmosta volna a vihar, de menekülő útvonalat választva, terasz alatt osztották ki a díjakat, ahol a legjobbak utazást nyertek.

Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester szerint hagyományteremtő szándékkal fogtak hozzá annak idején a tábor megszervezéséhez:

– A tábor kiteljesedéséről beszélhetünk, hiszen az idén sikerült európai uniós pályázatot is hozzárendelni a meglévő eseményhez, amelyet a tartományi oktatási titkárság finanszírozott és kezdeményezett még két évvel ezelőtt. Akkor vajdasági középiskolásokról beszéltünk, vegyesen – magyar és szerb nyelvű középiskolákból. Az idei év az első, amikor olyan uniós pályázatot nyertünk, amely által bevonhattuk a szlovákiai és magyarországi diákokat, a testvérvárosaink tanulóit is a játékba.

A tábor fő célja, hogy a diákok közti kapcsolat erősödjön a játék által. Magyarkanizsa szempontjából nagyon fontos, hogy minél többen, már fiatalon is megismerkedjenek a város adta lehetőséggel, ehhez is jó alkalmat nyújt ez a tábor.

Nyilas Mihály tartományi titkár örömének adott hangot, hogy a nemzetközivé vált tábor megszervezéséhez hozzájárulhattak:

– Mivel ez a tábor a határnélküliséget is sugallja, láthattuk, milyen határtalan öröm keletkezik, ha sok fiatal együtt van, együtt szórakozik, versenyez. Örülünk, hogy a magyarkanizsai önkormányzat is jó házigazda volt, nemcsak idén, hanem mindhárom alkalommal.

A diákok önfeledt, csapat- és közösségépítő tábora folytatódik, hiszen pénteken kezdődik a második forduló, ahol ismét az ország különböző pontjairól érkező fiatalok mérkőznek meg sportvetélkedőkben, észrevétlenül és játékosan téve a köz érdekében, a tolerancia jegyében.