2024. március 29., péntek

Emléktáblát kaptak Norvégiában a melencei áldozatok

A II. világháború alatt Norvégiába deportált és ott életüket vesztett jugoszláv foglyokról való megemlékezések keretében csütörtökön Fauske norvég városban emléktáblát avattak. Az esemény Fauske és a vajdasági Melence barátságának jegyében zajlott, az ártatlan áldozatok között ugyanis 75 évvel ezelőtt melenceiek is voltak, majd később a két település jó kapcsolatokat alakított ki.

Az emléktábla-avatáson részt vett Vajdaság AT Képviselőházának többnapos látogatáson Norvégiában tartózkodó küldöttsége is: Pásztor István házelnök, Damir Zobenica, a parlament alelnöke, Milenko Jovanov képviselő és Nikola Banjac főtitkár. Megjelent Sonja Stin, Nordland megye képviselőházának elnöke és Suzana Bošković-Prodanović, Szerbia norvégiai nagykövete is.
Veselin Frajić, a melencei helyi közösség tanácsának elnöke arra emlékeztetett, hogy a két település együttműködése még 1977-ben kezdődött, hogy együtt őrizzék az áldozatok emlékét, hiszen a helyi lakosság önzetlenül segítette a távolról odahurcolt foglyokat.
– Hálásak vagyunk a fauskeieknek ezért az emléktábláért, amely azt jelzi, hogy a melenceiek is hozzájárultak mai békés, szabad életünkhöz – mondta Frajić.
Jorn Stene, Fauske polgármestere úgy fogalmazott: a negyvenéves barátság az életről és a halálról szól, a 31 melencei fiatalról, akik közül csak hárman tértek vissza otthonukba. A béke nem magától értetődő, a békét építeni kell, és ez a fiatalok dolga.
A vajdasági küldöttség részt vett a beisfjordi emléktábla-avatáson is. A tábla tanúsága szerint 1942-ben a németek 900 jugoszláv hadifoglyot szállítottak a Besfjordban létesített fogolytáborba. Pásztor István és Sonja Stin megkoszorúzta az áldozatok emlékművét.