2024. április 19., péntek

Az idén két büszkeségnapi felvonulás lesz

A szervezők különváltak, így júniusban és szeptemberben is kiállnak a közösség jogainak védelmében

A büszkeségnapi felvonulás szervezőinek bejelentése szerint Minden hangunk visszhangozzák felkiáltással szombaton kerül sor az LGBT-közösség felvonulására. A rendezvényt kedd este jelentették be a szervezők, de mint kiderült, a Belgrád Pride szervezői majd szeptemberben tartják meg a hagyományos felvonulásukat.

A szombati felvonulás délelőtt 11 órakor kezdődik, amikor a Pionír park előtt gyülekeznek majd, hogy aztán a séta a Köztársaság téren érjen véget.

A büszkeségnapi felvonulás szervezői szerint az idei Pride az LGBT-közösség elleni, egyre gyakoribb erőszak megfékezése ellen irányul.

– Az LGBT-közösség jogaiért síkra szállva egyben a nők és a férfiak egyenjogúságáért is harcolunk. Felemeljük hangunkat a gyűlöletbeszéd és minden olyan megnyilvánulás ellen, amely sérti az egyén alapvető emberi jogait – áll a szervezők közleményében.

A Pride-hétvégét, ami pénteken kezdődik és hétfőig tart az Egal polgári egyesület, a Loud&Queer szervezet és a Gay-lezbikus Infóközpont szervezi.

Az idén sor kerül még egy büszkeségnapi felvonulásra. A rendezvények teljesen függetlenek egymástól, a szervezők is mások. A szétváláshoz az elmúlt évben kialakult nézeteltérések vezettek, hiszen a büszkeségnapi felvonulás (júniusi szervezők) azt állítják, hogy a korábbi rendezvények nem az LGBT-közösség képviselőinek érdekeit szolgálta, hanem inkább a politikának és a diplomáciának szólt, sőt a júniusi Pride szervezői nem kaptak meghívást a tavalyi felvonulásra sem. A hétvégi séta éppen ezért egy fajta tüntetés is az mellett, hogy rámutasson az LGBT-közösség elleni erőszakra.

A másik oldalon Goran Miletić, a Civil Rights Defenders nemzetközi szervezet európai igazgatója, illetve a Pride 2017 egyik szervezője ugyanakkor bejelentette, a hagyományos felvonulásra szeptember 17-én kerül sor, vagyis a szeptemberi Pride hétvégére szeptember 11-e és 17-e között kerül sor.

– Mindenkinek joga van arra, hogy olyan felvonulást szervezzen, amilyet akar, és azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy az összejövetelt büszkeségnapi felvonulásnak nevezi. Bár ez nem szép és nem is etikus, de meg lehet tenni. Minden olyan szervezőnek, akinek az a célja, hogy a megkülönböztetett közösség helyzetén javítson, minden jót kívánok. Mindannyian magunk válasszuk meg az eszközöket, amelyekben hiszünk, ezért a Belgrád Pride soha nem fog senkit megtámadni csak azért, mert azokkal nem egyezik. Csatlakozzatok hozzánk szeptemberben is – áll Miletić közösségi oldalán tett reakciójában.