2024. március 29., péntek
Šinvoz

Lakatosokat, hegesztőket keresnek

A jelek szerint talpra állt a 2004-ben magánosított, 2007 és 2009 között pedig csődeljárás alatt állt nagybecskereki Šinvoz vasútiszerelvény-javító társaság. Radomir Miljušnak, a társaság vezérigazgatójának tegnapi közleménye szerint hamarosan több milliós megrendelésről írnak alá szerződést, így a következő nyolc évre biztosítva lesz a munkájuk.

Jelentős külföldi munkát kapnak (Kecskés István fotója)

Jelentős külföldi munkát kapnak (Kecskés István fotója)

Az igazgató egyelőre nem árulta el a leendő üzletfél nevét, csak annyit közölt, hogy ismert vasúti szerelvényeket gyártó nyugat-európai társaságról van szó. A leendő üzleti partner előzőleg szigorú ellenőrzést végzett a Šinvozban, amely ennek köszönhetően bekerült szakosított kivitelezők sorába.

Ahhoz, hogy sikeresen elvégezhessék a kilátásba helyezett munkát, a Šinvoznak fémipari dolgozókra, vagyis magasan szakképzett lakatosokra és hegesztőre lesz szüksége. Az első szakaszban negyven dolgozót terveznek felvenni, de ezt a számot idővel 150-re tervezik növelni.

A Šinvoznak jelenleg háromszáz dolgozója van, miközben folyamatosan nyitott a pályázatuk az új, magas szakképesítésű fémipari dolgozók felvételére.
Radomir Miljuš szerint a külföldi partnerek számára végzett munkákkal folyamatosan emelkedik dolgozók technikai és technológiai tudása, ennek köszönhetően a bérek is emelkednek.

A dolgozók egy részének továbbképzését a nyugat-európai megrendelő üzemeikben tervezik megtartani, ahol a szakmai továbbképzésről nemzetközi bizonyítványt kapnak, és lehetőség lesz idegen nyelvek tanulására is.