2024. március 29., péntek

Vállalkozási támogatások

A temerini község 22 új vállalkozónak és 34 alkalmazott foglalkoztatására nyújt vissza nem térítendő támogatást

Tegnap Temerinben, az önkormányzat épületében a szerződések megkötése alkalmából fogadták azokat, akiket a község vissza nem térítendő támogatásban részesített új vállalkozás megnyitásáért, vagy mert új alkalmazottaknak nyújtottak munkát. Mira Rodić, a községi tanács tagja miután üdvözölte a megjelenteket elmondta, hogy a köztársasági, a tartományi, valamint a községi gazdaságfejlesztési stratégia előtérbe helyezte a vállalkozói tevékenységnek és a munkanélküliek munkába állításának serkentését.

A temerini község részéről támogatott új vállalkozók és új munkaerőt foglalkoztatók (Fotó: Góbor Béla)

A temerini község részéről támogatott új vállalkozók és új munkaerőt foglalkoztatók (Fotó: Góbor Béla)

Ezzel kapcsolatosan megemlítette, hogy nem is olyan régen még a temerini községben az állami vállalatokban és intézményekben dolgozott a foglalkoztatottak 50 százaléka. Mára megváltozott az arány és 2000 alá esett a munkanélküliek száma, pontosabban, a tegnapi tappal bezárólag 1912-en kerestek munkát. A foglalkoztatottak száma 6764, 75 százalékuk a gazdaságban (iparban, mezőgazdaságban, vállalkozásokban) van foglalkoztatva, és csak 25 százalékuk a társadalmi szektorba, intézményekben. Ugyanakkor a községben meglehetősen sok a nyugdíjas, számuk valamennyivel meghaladja a hatezret.

A mezőgazdaság továbbra is igen fontos gazdasági ágazat a községben. A határban levő 15 400 hektáron nem kevesebb mint 1500 bejegyzett mezőgazdasági vállalkozás tevékenykedik. Rajtuk kívül 7 mezőgazdasági szövetkezet van a községben és 26 jogi személy, amelyek mezőgazdasággal foglalkoznak. Ezeknek az adatoknak az ismeretében az önkormányzat arra törekszik, hogy lehetőségeihez mérten segítse a gazdaságot, a vállalkozásokat és a mezőgazdaságot.

Nem várva más községekre, a duális oktatás keretében a gazdasági szakemberek kezdeményezésére a községi oktatási reszorttal és a középiskolával együttműködve az idén új, gépi fémmegmunkálói programot indítottak. A szülőkkel, diákokkal és vállalatvezetőkkel folytatott beszélgetés alapján máris mondható, hogy az új oktatási program iránt több mint 20-an érdeklődnek. Egyébként a temerini község a költségvetéséből 5000 dinár ösztöndíjat ad minden diáknak, aki fémipari szakmát választ a helyi középiskolában. A mezőgazdaság fejlesztésének érdekében a község tavaly és az idén is lehetővé tette a regisztrált gazdaságoknak, hogy kölcsöneik után fedezze a kamatot, ugyanakkor jelentős ráfordítással üzemképessé tették a község mezőgazdaságát védő jégelhárító rakétarendszert, és vállalták a rakétákat kilövő személyzet tiszteletdíja egy részének fedezését – mondta a reszortfelelős.

A tegnapi nap folyamán 22 új vállalkozónak és 34 új munkába lépőnek (24 munkaadónál) nyújtották át a támogatásokról szóló szerződéseket. A megjelenteket üdvözölte Đuro Žiga polgármester, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, a tartományi és a bácskai fejlesztési alapok képviselői is.