2024. április 20., szombat

Három kínai nagybefektetés érkezik Szerbiába

Kilencszázezer eurós kínai adományt kapott a szerb hadsereg

Pancsován, a Stevica Jovanović nemzeti hősről elnevezett kaszárnyában ünnepélyesen átadták a Kína által Szerbiának ajándékozott katonai eszközöket. Az eseményen, amelyen 900.000 euró értékű felszerelés került a szerb hadsereg birtokába, jelen volt Aleksandar Vučić köztársasági elnök, egyben a hadsereg főparancsnoka, valamint Li Mancsang, Kína szerbiai nagykövete. Az elnök először meghallgatta a sereg hivatalos jelentését, majd szemlét tartott Zoran Đorđević védelmi miniszter kíséretében.

Kína egyebek között öt motoros szánkót is adományozott a szerb hadseregnek (Fotó: Beta)

Kína egyebek között öt motoros szánkót is adományozott a szerb hadseregnek (Fotó: Beta)

A pancsovai rendezvényen Li Mancsang beszámolt arról, hogy a közeljövőben három nagy kínai cég fogja Szerbiába telepíteni beruházásait. Két cég a bori bányával való együttműködésben érdekelt. Az egyik Kína Huna tartományából érkezik, és a nagykövet szavaival élve, a „legnagyobb kínai aranyban érdekelt vállalkozás”. A második vállalat szándéka, hogy „a bori bányával együttműködve elektromos autók gyártásába kezdjen, amelyeket egész Európába exportálnának”.

Li szerint a harmadik Szerbiába érkező nagyvállalat egy nemzetközi gumigyártó, amely a világ negyedik legnagyobb ilyen típusú vállalkozása.

– A cég igazgatója június 22-én látogat Szerbiába – jelentette ki a nagykövet.

Vučić köszönetét fejezte ki a kínai félnek, majd rámutatott, milyen fontosak lehetnek a jövőben megvalósuló beruházások Kelet-Szerbia számára. Az elnök kijelentette, a kínai közreműködéssel tízszer kisebbek lennének az ország stratégiai problémái az érintett területeken.

Aleksandar Vučić köztársasági elnök, Li Mancsang, Kína szerbiai nagykövete és Zoran Đorđević védelmi miniszter tartott szemlét (Fotó: Beta)

Aleksandar Vučić köztársasági elnök, Li Mancsang, Kína szerbiai nagykövete és Zoran Đorđević védelmi miniszter tartott szemlét (Fotó: Beta)

A Kína által adományozott eszközök között egyébként 16 gumicsónak, ugyanennyi hajótesten kívüli motor, öt motoros szánkó és tíz hordozható robbanóanyag- és kábítószer-felderítő berendezés van. Ezt a felszerelést a tervek szerint Szerbia három területen fogja alkalmazni – honvédelmi célokra, multinacionális bevetésekre és a lakosság megsegítésére környezeti csapások idején. Az államfő érdeklődésére az is kiderült, hogy a motorcsónakokra 7,62 milliméteres fegyvereket lehet szerelni. A felderítő eszköz 10 fajta robbanószer és 13 fajta kábítószer felkutatására alkalmas.

Érdemes kiemelni, hogy Kína korábban három protokoll aláírásával összesen 1,5 millió eurós nagyságrendben adományozott Szerbiának hadi, védelmi és informatikai eszközöket, a 2014. évi májusi árvizek alkalmával pedig 355 ezer eurós támogatást nyújtott országunknak.