2024. március 28., csütörtök

Rotyogott a marhapörkölt az Ősök tanyáján

(Fotó: Góbor Béla)

(Fotó: Góbor Béla)

A temerini Hunor Hagyományőrző Egyesület szervezésében a Telep végi Törteli-kertészet mögötti Ősök tanyáján, szombaton került sor a már hagyományos, sorrendben ötödik marhapörköltfőző versenyre. A szervezők 6–8 fős csoportok jelentkezését várták, összesen 12 csoport nevezett be. A benevezési díj fejében minden csoport 3 kilogramm marhahúst és tűzifát kapott, a csoport pedig gondoskodott a bográcsról és a fűszerekről. Bár a szeles időjárás nem kedvezett a főzéshez, a résztvevők igyekeztek szélvédett helyet találni, ahol felállíthatták a bográcsokat. A szervezők arra kérték a versenyzőket, hogy lehetőség szerint igyekezzenek hagyományos módon elkészíteni a marhapörköltet, ami többé-kevésbé sikerült is. A zsűrinek nehéz dolga volt kiválasztani a legjobb pörköltet. Döntése szerint 1. Gáspár János, 2. Klajner János, 3. Erdélyi Endre (az Iparos Egyesület nevében) lett. Serleg volt a jutalmuk. Különdíjként éremmel jutalmazták a legidősebb (Varga Rozália) és a legfiatalabb (Moisko Árpád) szakácsot is. Képünkön a főzőverseny szakácsai az eligazításkor a jurta előtt.