Kemény rock, pop és folk

Augusztus 24-e és 27-e között tartják Törökbecsén a Nagyboldogasszony Napokat

feró

2017. június 20., 18:55

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A szokásokhoz híven augusztus utolsó hétvégéjén tartják meg Törökbecsén a Nagyboldogasszony Napokat, a rendezvény azonban ezúttal egy nappal korábban, azaz péntek helyett csütörtökön veszi kezdetét. Aznap érkezik a szerb hadsereg folyami flottillája Törökbecsére, és a rendezvény megnyitójának a keretében a Tisza-parton leleplezik a törökbecsei származású Aleksandar Berić (1906–1941) mellszobrát. A szerb királyi haditengerészet főhadnagyának ez lesz az első köztéri szobra.
A Poljofest elnevezésű mezőgazdasági vásárt, amely pénteken nyílik, az idén ötödször tartják meg Törökbecsén. Ennek keretében vasárnap pónikon és lovakon tanulhatnak lovagolni a legkisebbek. Ekkor indul az etnobazár is, valamint pénteken lesz a halászléfőző verseny és a tamburazenekarok vetélkedése is. A Gimnázium utcában az idén először nyílik meg a kézműves sörök utcája, a kikötőben pedig a Poljofest mintájára nautikai vásár is lesz, amelyen hajózási és horgászati felszereléseket mutatnak be a kiállítók. A pénteken kezdődő rendezvényeket vasárnapig látogathatják az érdeklődők, szombaton és vasárnap pedig gyerekprogramok is lesznek. Vasárnap ezúttal is számítani lehet a fogatos kocsik felvonulására, és ekkor tartják meg az ünnepi misét is.
A legnagyobb várakozás rendszerint az esti koncerteket előzi meg. Novica Blažin, a Nagyboldogasszony Napok szervezőbizottságának elnöke a webinfo nevű helyi portálnak úgy nyilatkozott ezzel kapcsolatosan, hogy egyelőre semmi sincs kőbe vésve, még csak tárgyalások folynak az előadókkal, de a tervek szerint pénteken Novica Zdravković lépne fel egy Toma Zdravković emlékének szentelt esttel, aki pályafutását a valamikori Jadranban kezdte. Ez a koncert a tamburások fellépése után kezdődne, és éjfélkor érne véget. Szombaton már keményebb hangzásra számíthat a közönség, hiszen rockest lesz: Magyarországról a Mobil Mánia érkezik, majd a Divlje jagode és a Riblja čorba lép színpadra. A rendezvény Dženan Lončarević és Aca Lukas fellépésével, valamint a szokásos tűzijátékkal érne véget vasárnap.
Az idei rendezvényre a múlt évhez hasonlóan nagyjából 20 millió dinárt költ el a törökbecsei önkormányzat.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége