2024. április 20., szombat

Ma újabb tárgyalási fejezeteket nyitnak

Jadranka Joksimović: Gyorsabb ütemben is haladhatna Szerbia európai integrációja

Az Európai Unió és a Szerbia közötti hatodik kormányközi konferencián Luxemburgban ma megnyílik a 29. – vámunió –, és a 7. – szellemi tulajdon törvényi szabályozása – tárgyalási fejezet. Ez a második kormányközi konferencia, amelyet Málta féléves elnökségének ideje alatt tartanak meg. Az EU eddig nyolc tárgyalási fejezetet nyitott meg a Szerbiával folytatott tárgyalások során, kettőt pedig ideiglenesen azonnal le is zártak a felek. A kormányközi konferencia este fél nyolckor kezdődik. A szerbiai küldöttséget Jadranka Joksimović, a szerb kormány európai integrációval megbízott tárca nélküli minisztere vezeti.

Jadranka Joksimović a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva tegnap elégedettségének adott hangot a fejleményeket illetően, bár azt is kifejtette, hogy soha sem indokolt a maradéktalan elégedettség, hiszen Szerbia európai integrációja haladhatna gyorsabb ütemben is. Ugyanakkor a két újabb fejezet megnyitása mindenféleképpen azt bizonyítja, hogy Szerbia stabil ország, amely végrehajtja a szükséges reformokat, méghozzá több területen párhuzamosan – emelte ki az illetékes kormányképviselő, hozzátéve, hogy Szerbia újabb tárgyalási fejezetek vonatkozásában is lefektette már az ország tárgyalási pozíciójának kereteit, így ezek a fejezetek akár meg is nyílhatnak az év végéig.

Joksimović nem aggódik Horvátország esetleges újabb zsaroló magatartása miatt, mert mint kifejtette, a bilaterális kapcsolatok területét érintő kikötésekre más országok között is volt példa, illetve ezúttal egyetértés alakult ki az EU tagállamai között, hogy Szerbia megnyithatja az 29. és a 7. fejezetet.