2024. március 29., péntek

A rendőrség távol maradt a lakossági fórumról

Ada községben a lakosok elégedetlenek a közbiztonsággal – Moholon a napokban lövöldözés volt

Adán a romló közbiztonság kapcsán hívtak össze lakossági fórumot a község polgárai, miután az utóbbi években azt tapasztalták, hogy egyre több az erőszakos betörés és bűneset, amit főként idősebb emberek ellen követnek el. Az emberek félnek és háborognak, ugyanakkor válaszokat, illetve a közbiztonság javulását és védelmet remélnek a rendőrségtől, illetve segítséget a védekezésben.

A lakosok emiatt kezdeményezték a községi önkormányzat illetékeseinél és az adai rendőrállomás vezetőinél a csütörtök esti lakossági fórum megtartását, amelyre megtelt az adai községháza díszterme. A résztvevőknek azonban sajnálattal kellett tudomásul venniük, hogy a rendőrség képviselői nem jelentek meg, de nem is indokolták távolmaradásukat, habár a meghívót hivatalos úton még június 8-án átvették. A fórumon Rákos József és Dragan Milutinović községi lakosok felolvasták Vastag János újságírónak az adai Körképben megjelent írását, amelyből a szervezők szerint világosan fény derül a pillanatnyi biztonsági helyzetre a községben. Az írás szerint nem egész egy hónap alatt a község egyik településén legalább három brutális betörés történt, amelyekről a közösségi oldalakon vagy beszélgetésekből lehetett tudomást szerezni. Felmerül a kérdés: hol marad a rendőrség tájékoztatója, hol marad a lakosság tájékoztatása, esetleg felhívása a személyi és vagyonbiztonság erősítése céljából? A szerző rámutat, hogy napjainkban nem beszélhetünk a rendőrség és a lakosság szoros együttműködéséről. A rendőrség járőrszolgálata ismeretlen fogalom. Az utcákon nem látni rendőrt, a polgár nem tud kapcsolatot kiépíteni a rendőrséggel, ami biztonsági szempontból nagy fogyatékosság. Az elvadult bűnözők éppen ezt használják ki, szinte zavartalanul megfigyelhetik a kiszemelt áldozatot, hogy majd az alkalmas pillanatban lecsaphassanak, mert nagyon jól tudják, hogy ebben senki sem zavarhatja meg őket. A szerző szerint nem kell csodálkozni, hogy egyre több a brutálisabb betörés nemcsak községünkben, de más régiókban is.

Az emberek közbiztonságot remélnek és válaszokat várnak (fotó: Csincsik Zsolt)

Az emberek közbiztonságot remélnek és válaszokat várnak (fotó: Csincsik Zsolt)

A lakossági fórum szószólói a rendőrség távolmaradása ellenére felolvasták a nekik szánt, a lakosság által írásban leadott kérdéseket, ezek közül néhány: Mivel szabad védekezni a betörő ellen a házban? Engedélyezett-e a paprikaspray és a sokkoló használata? Engedélyezett-e a kisfeszültségű árammal való védekezés? Mikor tekinthető bizonyítéknak a kamerafelvétel? Az önkéntesek milyen formában járhatják az utcákat? Kinek telefonálhatnak és honnan kaphatnak segítséget? Mi történik, ha a sértett megsebesíti a betörőt? A rendőrség miért nem állít csapdát a „maszkosoknak” nevezett bandának Moholon?

A lakossági fórumon Németh Gábor moholi lakos beszámolt az őt és barátját ért támadássorozatról, amely a héten lövöldözésbe torkollt Moholon. A férfi elmondta, hogy megfenyegették őket, és lőfegyverrel többször rálőttek. Mindez azután történt, hogy május 27-én, szombaton egy romák által megtámadott 20 év körüli magyar lány segítségére siettek. Ezt követően kilenc roma támadt rájuk, és Németh Gábort súlyosan bántalmazták, akit kórházba kellett szállítani, mert felszakadt a szája, betört a feje, és a bokájában elszakadt az ínszalag. A férfi hétfőn bement a rendőrségre, hogy utánanézzen, mi van az üggyel, ott azt mondták neki, hogy ezzel ne foglalkozzon, majd hívják őket és a két tanút is. Állítása szerint ez azóta sem történt meg, később megtudta, hogy a kilenc támadó közül öt személy ellen indított szabálysértési eljárást a rendőrség. Németh Gábor elmondta, hogy később megfenyegették őket a támadók, ezért június 13-án, kedd este elmentek hozzájuk, hogy véget vessenek az ügynek. A sértett szerint kézifegyverekkel várták őket, és rájuk lőttek, sikerült elmenekülniük, de az autóját öt találat érte a Proletár utcában Moholon. Állítása szerint a lövöldözők 40-50 lövést adtak le. A támadókat beszállították a rendőrök, de másnap reggel távozhattak, mert az adai rendőrség szerint nem találtak töltényhüvelyt. Németh Gábor tudomása szerint viszont a csütörtök hajnalban házkutatást tartó nagykikindai rendőrök már több töltényhüvelyt is találtak. A háromgyermekes férfi elmondta, hogy családját is biztonságos helyre kellett menekíteni az eset miatt. Emellett kettős állampolgárként értesítette Magyarország Szabadkai Főkonzulátusát, hadd tudjon róla mindenki, és talán a média hatására valaki lépni fog az ügyben. Leszögezte, hogy ezt nem lehet félbe hagyni, mert bárkivel megtörténhet. Ugyanakkor hozzátette, ha hivatalosan lezárul az ügy, akkor családostul visszamegy Magyarországra dolgozni.

A lakossági fórum részvevői egyetértettek abban, hogy a rendőrségtől alaposabb munkát várnak, és a rend fenntartását, a kérdéseiket pedig mielőbb el kell juttatniuk a szerb belügyminisztériumhoz, és a médián keresztül a nyilvánosság elé tárni, hogy hangot adjanak a sérelmeiknek.