2024. április 20., szombat
TARTOMÁNYI KORMÁNY

Szorosabb együttműködés Ukrajnával

Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke tegnap fogadta az ukrajnai Csernyivci terület (Чернівецька область) küldöttségét, melyet Igor Bogatirec, e közigazgatási egység elnökhelyettese vezetett.

Nyilas kiemelte, hogy Szerbia és Ukrajna hagyományosan jó viszonyát tovább mélyítik azok a kapcsolatok, melyeket a Vajdaságban élő ukrán kisebbség alakított ki anyaországával. Vajdaság kormánya jelentős eszközökkel segíti a tartomány területén működő nemzeti kisebbségi tanácsokat, köztük az ukránt, amelynek az idén több mint 1,8 millió dinárt juttatnak, többet, mint a korábbi években. A kormány prioritásai közé tartozik a kisebbségi jogok érvényesítésének támogatása.
Bogatirec, aki éppen az ukrán kultúra népszerűsítését szolgáló rendezvény alkalmából tartózkodik Szerbiában, a Csernyivci terület és Vajdaság szorosabb kulturális, de gazdasági együttműködését is szorgalmazta, Nyilas pedig felhívta a figyelmet az idegenforgalmi és a mezőgazdasági kapcsolatok
kiépítésének lehetőségére.
A Nyugat-Ukrajnából érkezett vendégekkel való találkozón részt vett Ognjen Bjelić regionális fejlesztési, régióközi együttműködési és helyi önkormányzati titkár is.