2024. április 20., szombat

A felsőhegyi Kis Gabriella lett a Nemzet Szépe

A zentai születésű Kis Gabriellát választották a 2017-es Nemzet Szépe győztesének szombaton a gödöllői királyi kastélyban. A 21 éves, Szegeden, a sebészeti klinikán dolgozó ápolónő többek között 1 millió forint készpénzt, egy Fiat 500-as gépjárművet, egyhetes marokkói utazást, Silka modellszerződést és a CND Nail jóvoltából 1 éves bérletet és Pearl Cosmetics ajándékcsomagot is kapott.

A gödöllői királyi kastélyban rendezték meg a Nemzet Szépe szépségversenyt szinte napra pontosan 150 évvel azt követően, hogy megkoronázták Sissit, az utolsó magyar királynét. A több száz jelentkező közül 12 lány jutott be a felkészítő táborba, s 10 versenyző mutathatta meg magát a zsűri előtt. Az eseményen a külső és a belső is érték, fontos volt a lányok természetessége, így tetoválással, plasztikai műtét után és testékszerrel sem lehetett indulni.

„Szépségkirálynőként azt az üzenetet szeretném terjeszteni, hogy nekünk magyar nemzetként össze kell tartanunk. Attól függetlenül, hogy egy határ választ el bennünket, ez a legfontosabb” – mondta Kis Gabriella.

A magyar győztes 2018-ban mutatkozhat be a Miss Nation’s Beauty világversenyen. Az elkövetkezendő időszakban a nemzetünket képviselő királynőnek feladata lesz, hogy hírül vigye Magyarország turisztikai- és természeti értékeinek, gasztronómiájának, hagyományainak, történelmének és nemzeti specialitásainak ismeretét is.