2024. április 20., szombat

Karnyújtás Újvidéknek

Zdravko Jelušić, a képviselő-testület elnöke fogadta a magyar külgazdasági és külügyminisztérium vízdiplomáciáért, vízipari exportért és a Duna Régió Stratégiáért felelős biztosát, Joó Istvánt. Mindenekelőtt a vízgazdasági együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről volt szó, arról beszélgettek, hogy a jövőbeni, régiós vízgazdasági projektumokba miként kapcsolódhatnának be azok az országok is, amelyek nem tagjai az Európai Uniónak, elősegítve ezzel a közös infrastruktúra és a közlekedési kapcsolatok fejlődését, és az energiahasznosítási mutatók növelését. Jelušić elmagyarázta a vendégnek, hogy Újvidék már kidolgozott bizonyos, vízgazdaság-fejlesztési projektumokat, a legjelentősebb ezek közül a folyóba engedett szennyvíz feldolgozását végző üzem kiépítésének terve. Az elkövetkező napokban a helyi gazdasági fejlesztéssel megbízott iroda eljuttatja majd a magyar külgazdasági- és külügyminisztériumhoz azoknak a projektumoknak a listáját, amelyek megvalósítása akár határon átívelő együttműködés keretében is történhet. – Megvannak a feltételeink ahhoz, hogy közös projektumokat realizáljunk, városunkra megbízható partnerként tekintenek – nyilatkozta a képviselő-testület elnöke.

A miniszteri biztos a találkozón többek között említést tett arról, hogy Magyarország a 70 millió euró alappal rendelkező, transznacionális programterv részeként mostanáig már több projektumot valósított meg nagy sikerrel, ennek a tervnek a sorrendben harmadik pályázati körét jövőre bonyolítják le. E terven, illetve a pályázatnyertes projektumokon keresztül vízgazdasági, energiaügyi, környezetvédelmi, továbbá intézmények közötti együttműködést fejlesztő elképzelések valósíthatók meg. 

Az újvidéki helyi gazdasági fejlesztéssel megbízott iroda illetékese a találkozón emlékeztetett arra, hogy Újvidéknek kiváló az együttműködése Magyarországgal, mostanáig több mint 3 és fél millió euró értékben valósítottunk meg közös elképzeléseket. Jelen volt Kiss Gyula polgármester-helyettes is, aki az újvidéki magyar kisebbség helyzetéről beszélgetett Joó Istvánnal, elmondta, hogy ezen a téren kiváló az együttműködés az önkormányzattal.