2024. április 19., péntek

Luxusellátás Palicson

A Palicsi-tó és a Vér-tó közötti mintegy 4,5 hektáros területen épül az egyetemistaüdülő

Az ország legnagyobb egyetemistanyaralója épül Palicson a Palicsi-tó és a Vér-tó közötti mintegy 4,5 hektáros területen. A beruházás értéke megközelíti az ötszázmillió dinárt, az építkezést öt fázisban tervezik elvégezni. Az egyetemistanyaraló projektumában többek között olimpiai medence és kongresszusi termek felépítése is szerepel. A palicsi központ lenne a nyári táborok központja, ahová egész Európából érkeznének egyetemisták.

A parkosításra az építkezés befejezésével kerül sor (Fotó: Gergely Árpád)

A parkosításra az építkezés befejezésével kerül sor (Fotó: Gergely Árpád)

– Az egyetemistanyaraló Palicson való megépítésének ötlete már több mint tízéves. Az épület az egykori Ivo Lola Ribar ifjúsági tábor helyén épül, ahol az építkezést megelőzően menekültek voltak elszállásolva. Az épületek felújítására, valamint az egész komplexum felépítésére csak az állam és Szabadka város segítségével kerülhetett sor. Hosszú időbe tellett a különböző engedélyek beszerzése, hiszen többek között a környezetvédők engedélyére is szükség volt, ugyanis természetvédelmi területről van szó, de maga az építkezési engedély is váratott magára – mondta el érdeklődésünkre Rade Dabetić, a leendő üdülőközpontot működtető Beograd Egyetemistanyaraló igazgatója.

A projektum beruházója az Oktatási Minisztérium, a szükséges pénzt pedig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank biztosítja. A munkálatok második fázisának befejezésével 300 millió dinár az eddigi befektetés értéke. Minden szakaszra külön pályázatot kell kiírni, a második szakasznak a kivitelezője a surdulicai Tončev gradnja, és az Oktatási Minisztérium hamarosan a harmadik szakaszra is kiírja a pályázatot. A munkálatok felügyelete a Beograd Egyetemistanyaraló hatáskörébe tartozik. A komplexum üzemelését megelőző hónapban ötven-hatvan dolgozó felvételét tervezik, akik, mielőtt munkába állnának, egy képzésen vennének részt az Avala, valamint a Zlatibor egyetemistanyaralóban. A Palicson és a környéken élők közül terveznek szakácsokat, felszolgálókat, takarítókat felvenni.

Az étterem (Fotó: Gergely Árpád)

Az étterem (Fotó: Gergely Árpád)

– Tíz épület áll majd az egyetemisták rendelkezésére, mintegy 750 egyetemistát tudnának elszállásolni. A központ egy négycsillagos üdülő lenne, konferenciatermekkel, parkkal, medencével, sportpályákkal és minden egyéb olyan tartalommal ellátva, ami az egyetemisták edukációját és pihenését szolgálja. Az üdülőben a távlati tervekben szerepel a kiránduláson lévő középiskolás diákok elszállásolása is, ahol orvosi felügyelet is biztosítva lesz a diákoknak. A leendő egyetemistaüdülő területén, amikor még Ivo Lola Ribar ifjúsági tábor volt, hat nyaralóház állt az ifjúsági munkaakciók résztvevőinek a rendelkezésére, a házikók a hat köztársaságot jelképezték. Ezek közül a házikók közül kettőt felújítunk. Eddig három, egyenként ezer négyzetméter nagyságú, háromszintes (földszint, emelet, tetőtér), teljesen új üdülőház épült fel, két- és háromágyas szobákkal, konyhával, fürdőszobával, klímaberendezéssel, műanyag nyilaszárókkal – magyarázta az intézményigazgató.

Az épület projekttervezéséért a belgrádi Arhiform tervezője első díjat kapott országos szinten. A lakótereken kívül recepció és posta is üzemel majd az egyetemista-üdülővárosban, a mozgássérültek részére pedig külön akadálymentesítő sorompót szerelnek fel. Egészségügyi rendelő, edzőterem, ezerötszáz négyzetméter területű étterem külső és belső kávézóval, tenisz-, kézilabda- és más sportpályák is az üdülőkomplexum részét fogják képezni. Mint Rade Dabetićtől megtudtuk, az egyetemistáknak az üdülőben lévő helyekre ugyanúgy pályázniuk kell majd, mint az egyetemistaotthonok esetében, a rangsort pedig a tanulmányi eredmény és a hallgatók egészségügyi állapota alapján határozzák majd meg, a szabad férőhelyek függvényében.

– Az építkezést már három évvel ezelőtt be kellett volna fejezni, de sajnos csúszás történt, és nem az egyetemistanyaraló mulasztása miatt – mondta az igazgató.