2024. április 19., péntek

Sokféle feladat a matektesztben

Ma van az idei kisérettségizés utolsó megmérettetése, a kombinált teszt kerül a végzős nyolcadikosok elé

Tegnap, a kisérettségizés második napján a matematikai feladatokat kapták meg a végzős nyolcadikosok. A bácskossuthfalvi Id. Kovács Gyula Általános Iskolában 36 tanuló kisérettségizett. A tesztek kitöltése után sikerült telefonvégre kapnunk a még ott tartózkodó szupervizort, a moravicai gyerekeket felügyelő, pacséri iskolából érkező Vinai-Miklós Emesét. Ő elmondta, hogy sokféle matematikai feladat volt.

– Voltak aránypáros feladatok, olyanok, amelyekhez tudni kellett a megfelelő képletet használni, diagramok leolvasása, szöveges feladatok, szóval sokszínűek a tesztek a feladat típusaiban is és a feladatok nehézségében is.

Az első mintegy 10 feladat könnyebb volt, azután nehezültek, a végén már egész oldalas feladatok is akadtak. Sokan az utolsó feladatokat már nem oldották meg. 36 diák volt, köztük többen olyanok is, akik 30 perc után már elkészültek, de a szabály szerint nem hagyhatták el a termet 45 percig. Zömében azonban előbb végeztek, az utolsó pillanatig 4 diák maradt bent a teremben. Minden rendben, a szabályoknak megfelelően zajlott – mondta el a szupervizor.

A matematikából való tesztelésen összesen 68360 tanuló vett részt országos szinten. A javítókulcs itt tekinthető meg: www.upis.mpn.gov.rs.

Ma, pénteken, a diákokra az idei kisérettségi utolsó megmérettetése vár. A kombinált teszten történelemből, biológiából, földrajzból, fizikából és vegytanból szerepelnek feladatok.

Az előzetes eredményeket az iskolák június 18-án reggel 8 óráig teszik közzé, ezt követően június 19-én 8 és 16 óra között tehető panasz a pontok kapcsán az illetékes bizottságnál. A végleges eredmények június 23-án reggel 8 óráig ismertté válnak. A kívánságlistákat június 24-én és 25-én töltik ki 8 és 15 óra között, az első osztályba való besorolásra vonatkozó lista június 29-én lesz ismeretes, ugyanekkor nyújtható be panasz a besorolást illetően délután 3 óráig. A végleges rangsort, hogy ki melyik iskola melyik szakára jutott be, az anyaintézmények teszik közzé július 3-án 8 óráig. Az iratkozáshoz szükséges dokumentumok átadása július 4-én és 5-én lesz 8 és 15 óra között.