2024. március 29., péntek

43. évadát zárta az Újvidéki Színház

A Pataki-gyűrű jelöltjeinek neve továbbra sem nyilvános
Az Újvidéki Színház munkatársai a Csókos asszony díszletei között búcsúztatták az évadot

Az Újvidéki Színház munkatársai a Csókos asszony díszletei között búcsúztatták az évadot

A Csókos asszonnyal zárult szerdán az Újvidéki Színház 43. évada. Az előadást követően Venczel Valentin igazgató köszönetet mondott a színház összes munkatársának az idei szezonban végzett munkájáért.

– A negyvenhárom év mindenképpen az érettség kora, úgy embernél, mint intézménynél. Azt is jelzi, hogy valaki már előttünk is volt ebben a színházban, és utánunk is lesz – hangsúlyozta az igazgató, majd hozzátette – a tradíció része volt eddig, hogy az Újvidéki Színház évadzáró előadásán hozzák nyilvánosságra a tárgyév Pataki-gyűrű jelöltjeinek nevét. Ez ebben a pillanatban technikai okok miatt elmarad.

– A Pataki-gyűrű alapító okmánya körüli nézeteltérés van a szelektor és a direktórium között – nyilatkozta a fennálló helyzetről Venczel Valentin. – Ezért a szelektor, vagyis Vicsek Károly, a színház egykori igazgatója és a régió legismertebb filmrendezője által megjelölt öt nevet ebben a pillanatban még nem szeretnénk nyilvánosságra hozni. Egyfelől ez módosulhat, másfelől a szelektor megindokolhatja azokat a szempontokat, amely szempontok szerint az öt kolléga a jelöltek névsorába került. Tehát két intézkedés várható: az egyik a szelektor indoklása, a másik pedig a közte és a direktórium, vagyis a Pataki-gyűrű díj végrehajtó szerve közötti tárgyalásban létrejövő kompromisszum. Pár napon belül meglesz az öt jelöltünk.

Az Újvidéki Színház igazgatója értékelte az idei évadot is, és kitért az intézmény munkáját méltató sajtóvisszhangra: a Vreme hetilap, a Politika napilap és a Belgrád 202 szerint az Újvidéki Színház 43. szezonja az elmúlt tíz év legjobb évadának minősül. Hozzátette, ez az év beteljesítette a művészi profil vonatkozásában a pályázatában felvázolt színházi modellt, vagyis azt, hogy a színház profilját illetően mit gondol az új vezetés, melynek élén 2013 óta Venczel áll.

– Szándékosan nem azt mondom, hogy megvan az új arculat, mert ez változó, dinamikus fogalom, nem egy megcsontosodott, bebetonozott dolog. Boldog vagyok, többek között azért is, hogy az Újvidéki Színház a turbulens világban és környezetben – ahol a színházak csaknem mindegyike a művészeten, kultúrán és színházon kívüli konfliktusok színtere – elkerülte ezeket az összetűzéseket, és nem vált az ideológiai, politikai vagy klánharcok terévé. Ezt is a sikerek közé sorolom.

Venczel Valentin egyebek mellett arról is beszélt, hogy nagyon jó színházi előadás-modellek születtek a most lezárult évadban, amelyek amellett, hogy megfelelnek a legmagasabb szakmai kritériumoknak, a közönség tetszését is elnyerték. Ismertette a 2017/18-as évre vonatkozó terveket, melyből három bemutatót, a Jeszenyin, a Borisz Davidovics síremléke és a Ki a harmadik című előadásokét emelte ki, továbbá az október 3-a és 8-a között megrendezésre kerülő Nemzetközi Kisebbségi Színházak Fesztiválját, valamint summázta azoknak a hazai és külföldi fesztiváloknak a listáját, amelyek versenyprogramjában a következő hetekben az Újvidéki Színház előadásai is szerepelnek.