2024. március 28., csütörtök

Háromszáz rakéta készenlétben

Tizenhét jégvédelmi kilövőállomás működőképes Szabadka területén

A jégvédelmi állomásokat minden télen megrongálják, elviszik a vasajtókat és a drótkerítést, az idén egyes állomásokon még a rakétakilövőket is elvitték. A város területén jelenleg 23 jégvédelmi állomás van, amelyből áprilisban csupán 8 volt üzemképes.

A Szabadka területére vonatkozó jégvédelemmel kapcsolatosan Osztrogonác Simonnal, a városi tanács mezőgazdasági ügyekkel megbízott tanácsosával beszélgettünk.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– A jégvédelmi rendszer és ezen belül a jégvédelmi állomások a hidrometeorológiai központ és a belügyi titkárság hatáskörébe tartozik, a város csak a rakéták kilövését végzi, ezenkívül részt veszünk a kilövőállomások karbantartásában. Elegendő mennyiségű rakéta áll rendelkezésünkre, a helyi költségvetésből hárommillió dinárt irányoztak elő a jégvédelemre. A törvénnyel összhangban közbeszerzést kellett kiírni, a gyorsított eljárásnak köszönhetően június elején még kilenc állomást sikerült fizikailag működőképessé tenni – mondta Osztrogonác Simon.

Az idén sikerült egymillió dinárt biztosítaniuk a rakétakilövők munkadíjának kifizetésére is, ugyanis a törvény ezt eddig nem tette lehetővé, de a közelmúltban az Állami Számvevőszék munkatársainak látogatásával az önkormányzatban megkapták az útbaigazítást, hogyan lehet törvényes keretek között megoldani a rakétakilövők munkadíját. A jégvédelemmel kapcsolatosan a legnagyobb gond az emberi erőforrás volt, ugyanis, mint megtudtuk, a napi 24 órás ügyeletért ezeknek a személyeknek a havi bére csupán nyolcezer dinárt tett ki, mivel szerződéses megbízásról van szó.

– Az egymillió dinárból pótolni tudjuk a rakétakilövők munkadíját, de ez az összeg havi szinten nem haladhatja meg az alapbért, azaz legfeljebb plusz nyolcezer dinárt tudunk kifizetni, egy összegben az idény végén. A tizenhét kilövőállomás elegendő lenne, de a határ menti sávban tilos lőni, és sajnos a viharok többnyire nyugat-északnyugati irányból érkeznek. Államközi megállapodást kellene kötni, amely lehetővé tenné a határ menti sávban a jégvédelmi rakéták bevetését. Az idén Szabadka területén nem jegyeztek komolyabb jégkárokat. A rakétákat a királyhalmi állomáson háromszor kellett bevetni, ezenkívül más állomásokon is egy-két alkalommal kellett kilőni a rakétákat. Jelenleg háromszáz rakéta áll a város területén lévő rakétakilövő állomások rendelkezésére, ami elegendő kell, hogy legyen az idényre – mondta a mezőgazdasági tanácsos.

A bajsai hidrometeorológiai központban kísérik a radarfelvételeket, és ezzel összhangban adják meg a lövéskoordinátákat és a kilövés időpontját. Osztrogonác Simon elmondta, hogy három riasztási mód van. A beosztásukat a rakétakilövők egy-két nappal előbb megkapják. Az első riasztási módnál a rakétakilövő otthoni ügyeletben van, ha szükséges, azonnal be kell mennie az állomásra, a második esetben a kilövőállomáson kell tartózkodnia, míg elsőfokú riasztás esetén már akcióba kell lépnie, azaz ki kell lőnie a jégvédelmi rakétákat.