2024. április 19., péntek

Véget ért a tanév

Ma kezdődik a kisérettségi

A nyolcadikos diákok számára már május 30-án, a többieknek, az 1–7. osztályosoknak pedig tegnap véget ért a tanév. A 2016/2017-es tanévben a vajdasági iskolákban összesen 146.076 általános iskolás tanult.

A kisdiákok tegnap óta – egészen szeptemberig – nem is gondolnak a tanulásra (Dávid Csilla felvétele)

A kisdiákok tegnap óta – egészen szeptemberig – nem is gondolnak a tanulásra (Dávid Csilla felvétele)

Magyar tannyelven az 1–7. osztályban 11.458 magyar diák tanult az idei tanévben, az elballagott 8. osztályosok száma pedig 1747.

Az, hogy a nyolcadikosok számára már május végén véget ért a tanítás, korántsem jelenti azt, hogy lógathatták a lábukat, hiszen fül kellett készülniük a kisérettségire, mely három egymást követő napon zajlik. A végzősök ma, azaz szerdán, holnap és holnapután, pénteken tesznek záróvizsgát 9 és 11 óra között, mindenki az anyaintézményében: az első napon anyanyelvből, a második napon matematikából, majd a kombinált tesztet – amelyben biológiából, földrajzból, történelemből, fizikából és vegytanból szerepelnek feladatok – töltik ki. Idén több nyitott kérdéssel – azaz válaszkifejtős kérdésekkel – kell megbirkózniuk, kevesebb lesz a bekarikázós feladat. A kisérettségi előzetes eredményeit az iskolák június 18-án reggel 8 óráig teszik közzé, ezt követően június 19-én 8 és 16 óra között tehető panasz a pontok kapcsán az illetékes bizottságnál. A végleges eredményekről június 23-án reggel 8 óráig értesülhetnek a diákok.

A kívánságlistákat június 24-én és 25-én töltik ki 8 és 15 óra között. A kívánságlisták alapján történő előzetes besorolás június 29-én lesz ismeretes, ekkor még nyújtható be panasz 15 óráig. A végleges rangsort, azaz, hogy ki melyik iskola melyik szakára jutott be, az anyaintézmények teszik közzé július 3-án, 8 óráig. Az iratkozáshoz szükséges dokumentumok átadása július 4-én és 5-én lehetséges, 8 és 15 óra között. Az első iratkozási kör ezzel zárul.

A fennmaradó szabad helyeket július 3-án ismertetik, s akik az első körben nem rangsorolódtak be sehova, a szabad helyekre vonatkozóan írhatnak új kívánságlistát, és a július 7-ei rangsorismertetés után iratkozhatnak be ugyanazon napon 15 óráig.