Mióta Trump úgy döntött, hogy felmondja a párizsi klímaegyezményt, heves viták zajlanak a klímaelmélet támogatói és ellenzői között. Az előzményekről tudni kell, hogy az év elején több mint háromszáz nemzetközi hírű tudós azzal a javaslattal fordult az USA elnökéhez, hogy lépjen ki az ENSZ klímavédelmi megállapodásából. A tudósok szerint a szén-dioxid nem környezetszennyező. Sőt! Javítja a mezőgazdasági terméshozamokat. Civilizációnknak a további fenntartásához rendre olyan anyagokra van szükség, melyek lassan elfogynak. Végtelennek tűnik, de bolygónk erőforrásai végesek. Földünket teljesen belaktuk, ebből következik, hogy a természeti és ökológiai katasztrófák elől vagy az emberek által kirobbantott fegyveres konfliktusok elől nem tudunk egyszerűen továbbvándorolni, mint tették azt egykor vadászó, gyűjtögető életmódot folytató nomád őseink. A termőföld és a környezet valódi értékét azonban a politikusok többsége nem képes felismerni. Pedig az egykor virágzó civilizációk hibáiból sokat lehetne tanulni. Elkerülhetetlen lenne fajunk teljes pusztulása? Olyan kérdés ez, amit tudományos alapon sem cáfolni, sem megerősíteni nem lehet a most rendelkezésre álló tudásunk alapján. Talán hinni kell abban, hogy a jövőre nézve mégis a növekvő tudás lehet a kiút! Visszamenőleg is feltehetjük a kérdést: elődeink bűnösök voltak-e a környezet pusztításában? Nem tudták, mit cselekednek? Mi pedig mindannyian „bűnösök” vagyunk, éppen a tudásunk miatt?
HARC A TÚLÉLÉSÉRT?
Amikor az emberi viselkedést vizsgáljuk, azt vizsgáljuk, hogy milyen egyéni és azokból eredően milyen kollektív döntések születnek. A döntések hátterében pedig mindig valamilyen adás-vétel, pontosabban fogalmazva, valamiféle csereügylet húzódik meg. Ezért mondhatjuk, hogy mindennek a hátterében ott vannak a gazdasági motívumok. Az állatvilágban az ösztönök vezérelte viselkedésformák a puszta túlélést szolgálják. Az evolúció hatott ilyen irányban. Csak a túlélők maradtak fenn, hiszen ez magának az evolúciónak is a lényege. Egy állat nem töpreng a döntésein, nem gondolkodik a következményeken sem. Az azonnali hatásokat mérlegeli csupán, az utána következő lépést már nem tudja tervezni. Genetikailag úgy van beprogramozva, hogy követi az evolúció során már eddig is sikeresnek bizonyult stratégiákat. Megfigyelhető, hogy ezt teszi még abban az esetben is, ha a megváltozott körülmények között éppen ez okozza a vesztét. Ezért van az, hogy a különféle fajok gyors tempóban tűnnek el, ijesztő méreteket öltött a kihalás. A Homo Oeconomicus néven definiált modern kori emberi lény „racionalitása” ezzel szemben éppen azt jelenti, hogy ma már másképpen születnek a döntések. Az embert többek között az tette emberré, hogy a rövid távú esélyek mérlegelése mellett képes továbbgondolni a jövőbeni események valószínűségét. Ahogy a sakkozó a parti során csak akkor tud eredményes lenni, ha képes több variáció között mérlegelni. Gondolatmenetünk úgy írható le, hogy előbb felismerjük a döntési helyzetet, majd a döntés meghozatala előtt a lehetséges változatokat mérlegeljük. Ezután az egyes változatok kimenetelét is mérlegeljük, eltérő hasznosságokat társítunk hozzájuk. Végül a vélt hasznosság maximalizálása alapján – esetenként egyéb kedvező körülmények kialakulásának a reményében – meghozzuk döntésünket.
MINDEN FEJBEN DŐL EL?
A gazdaságpszichológia egy multidiszciplináris szemléleti mód. A közgazdaságtan és a pszichológia tudományának találkozása és interaktív kapcsolata. Viszonylag rövid, alig egy évszázados múltja van ennek a tudományágnak. Ennek ellenére a gazdasági élet különböző területein figyelemre méltó eredményeket produkált már. Kezdete és kialakulása a XX. század elejére tehető, amikor felgyorsult a technikai fejlődés, elterjedt a tömegtermelés. A gazdasági élet szinte minden területén megjelennek a pszichológiai szabályszerűségek. Lényegében nem is túl nehéz felismerni őket. Bizonyosra vehető, hogy az emberi civilizáció már sok ezer évvel ezelőtt is létezett. Abban is biztosak lehetünk, hogy történelmünk folyamán több típusú emberi civilizáció felemelkedése és bukása zajlott már le. Ha hinni lehet a történelmi kutatásoknak, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy az emberi civilizációk egymáshoz hasonló, szinte előre megrajzolható, egyfajta szabályszerű fejlődési pályát járnak be. Felemelkedtek, egy ideig a csúcson voltak, ez néha pár évig, máskor évszázadokig vagy évezredekig is eltartott. Azután először a romlás jelei mutatkoztak, majd bomlásnak indultak, végül szétestek, összeomlottak és megsemmisültek.
A történelmi tapasztalatokból tudjuk, mi történik az olyan társadalmakkal, amelyek felélték az erőforrásbázisaikat. Az ilyen társadalmak végül elbuknak. Különféle tanulmányokban múltbeli kultúrák tucatjait dokumentálják a szerzők. Ezek pedig a legtöbb esetben azért kerültek végül a történelem „roncstelepére”, mert egyszerűen megváltoztak a körülmények, vagy elfogytak az erőforrásaik.
