2024. március 28., csütörtök

Vajdaságiak a szegedi Ünnepi Könyvhéten

A VMDK Szegedi Tagozata közhasznú egyesület az idén is bekapcsolódik az Ünnepi Könyvhét szegedi rendezvényeinek szervezésébe. Ma, kedden délután 5 órai kezdettel a Somogyi könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában mutatják be Friedrich Anna Miért? Warum? című könyvét, mely az 1944–45-ös délvidéki megtorlások áldozatainak állít emléket egy túlélő asszony élettörténetével. A szerzővel Kisimre Ferenc beszélget. A könyvet kiadó Keskenyúton Alapítványtól jelen lesz Cseresnyésné Kiss Magdolna. Június 12-én hétfőn, délután 4-kor a JATE Klub teraszán mutatták be Pusztai Virág Gyakorlati kézikönyv kezdő televízióműsor-készítőknek című kiadványát. A szerzővel Kisimre Ferenc beszélgetett. Szintén tegnap a Somogyi könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában mutatták be A Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (1956) életinterjúk tükrében című kötetet. A nagy idők tanúival készített beszélgetések szerzői közül Forró Lajossal és Kiss Gáborral a szerkesztő, Jancsák Csaba beszélgetett. Holnap, szerdán délután 5 órai kezdettel a Somogyi könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában mutatják be Gyurkovics Hunor, a Kárpát-medence vándora című életműkiadást. Az Aracs Alapítvány által kiadott, gazdagon illusztrált kötet válogatást ad a művész alkotókorszakainak terméséből. Az estet Bata János, az Aracs folyóirat főszerkesztője vezeti. A rendezvényekre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A belépés díjtalan.