2024. március 29., péntek

Napi bevétel a tejből

A zentai Fajka család tejtermeléssel és sajtkészítéssel egészíti ki a sertéshizlalást

A zentai Fajka Vince és Angéla három évvel ezelőtt oly módon bővítette tevékenységét, hogy a már régóta folytatott sertéshizlalás mellett a tejtermelésbe is belefogott. Két tehénnel indítottak, mára hatot fejnek, mellette üszőket is tartanak, így a jelenlegi százhúsz malac mellett huszonöt nagyjószág alkotja az állományukat. A tejtermelés a mindennapi bevételt biztosítja, az üszők és a sertés értékesítése pedig a biztonságot.

Fajka Angéla és Vince három éve kezdtek tejtermelésbe

Fajka Angéla és Vince három éve kezdtek tejtermelésbe

Fajka Vince és Angéla elmondása szerint sokan megkérdőjelezték azon döntésüket, hogy tejtermelésbe kezdtek, ők viszont jó lehetőségnek látták, hiszen olyan valamit kerestek, mely mindennap pénzt hoz a konyhára:

-  Mi egyáltalán nem bántuk meg, és igaz, hogy sok munka van a jószágokkal, és az időbeosztásunk is nagyon kötött általuk, mégis megelégedéssel dolgozunk velük, hiszen nagyon jól jön a tej révén érkező napi bevétel. 2014-ben két tehenet vettünk, és viszonylag gyorsan felnöveltük az állományt, így mára hat fejős tehenünk van. Jelenleg csak négyet fejünk, hiszen kettő júliusban fog elleni, és így most körülbelül napi száz liter tejet adnak. Ennek egyharmadát elviszik háztól, a többit pedig a helybéli Gere felvásárlónak adjuk át, akit az időbeni kifizetésért csak dicsérni tudunk. A tej soha nem marad ránk, a környékből sokan járnak hozzánk friss tejért, általában az esti fejés után jönnek, és szívesen vesznek tőlünk, hiszen látják, hogy nálunk mindig tisztaság van a jószág és a tej körül is. Mi az udvart havonta, másfél havonta teljesen kitakarítjuk, nálunk nem bűzölög a trágya, hiszen bent lakunk a városban, és erre nagyon odafigyelünk. A tisztaságot és a rendet szeretjük nemcsak bent a lakásunkban, hanem az istállóban is  – magyarázza a házaspár.

Angéla kitér arra, hogy sajtkészítéssel is foglalkoznak, és, hogy ez teljesen az ő feladata, egyébként minden ház és állatok körüli munkát megosztanak a férjével:

Fejős tehenek, hasas tehenek, hasas üszők és kisborjúk, összesen 25 darab alkotja Fajkáék állatállományát

Fejős tehenek, hasas tehenek, hasas üszők és kisborjúk, összesen 25 darab alkotja Fajkáék állatállományát

Angéla öt fajta gyors érlelésű sajtot készít

Angéla öt fajta gyors érlelésű sajtot készít

– A hasas teheneket teljes egészében én rendezem, engem szoktak meg, ezt a kezdetektől így csináljuk, és a sajtkészítés is az én asztalom. Az az én esti elfoglaltságom és nagyon szeretem. Mindig rendelésre dolgozom, és öt fajtát készítek: kaprosat, snidlingeset, köménymagosat, csiliset és natúrt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy valami ősi recept szerint dolgozom, nem, gyors érlelésű sajtot készítek, aminek a módját egy ismerősöm mutatta meg. Azóta én úgy tökéletesítettem, ahogy nekünk megfelel, és sikerült is egy kuncsaftkört kialakítanunk. Piacra nem viszem, hiszen nincs időm naphosszat ott állni, viszont ha beszaladok a központba, vagy teszek egy kört a piacon, biztos belefutok néhány olyan ismerősbe, aki rendelést ad le. Átlagban heti öt kilót készítek, és abból nem szokott maradni. Ha valamilyen rendezvény van a városban, néha ott is árulok, és mindig nagyon dicsérik, van, aki még ajándékba is viszi.

Arról érdeklődöm, gondolkodtak-e azon a lehetőségen, hogy a vajdasági kormány a tejfeldolgozásra 50 százalékos vissza nem térítendő támogatást ad, de azt mondják, még így is hatalmas lenne a befektetés, ami nem tudni, mikor térülne meg:

-  Annyira nem akarunk belemélyedni a sajtkészítésbe, hogy üzemet alakítsunk ki, mert még a befektetés fele is óriási összeg lenne. Akkor már céget is nyitni kellene, hiszen őstermelőként nem értékesíthetjük az árunkat, ezért inkább maradunk annál, hogy kisebb mennyiségben csakis ismerősöknek készítünk sajtot. Nálunk a sajtkészítés csak egy mellékkereset, nem akarunk arra alapozni. A sertéshizlalást nem szeretnénk feladni, hiszen év végén az mindig jó bevétel, továbbá a hasas üszőket is szépen lehet értékesíteni, úgyhogy mi inkább erre fektetjük a hangsúlyt. Ezt a tejtermeléssel támogatjuk meg, és így kerek a mi gazdaságunk. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen elégedettek vagyunk mindennel, ami a tej értékesítését, meg az állatok értékesítését illeti, de igyekszünk a dolgok jó oldalát nézni. Valószínűleg az lenne a jó, ha a tejet 33 dináros literenkénti ár helyett 40 dináros áron vennék át, de erre esély sincs, úgyhogy kár is rajta sopánkodni. Mi e miatt nem fogjuk az állományt felszámolni, mert azt tartjuk, hogy ha valamivel kitartóan dolgozunk, annak előbb utóbb lesz eredménye – mondta a házaspár.