2024. április 16., kedd

Törökország szerint "rettenetes hiba" az iraki kurdok függetlenségi népszavazása

"Rettenetes hibának" nevezte az iraki kurdok szeptember 25-re kiírt függetlenségi népszavazását pénteken kiadott nyilatkozatában a török külügyminisztérium.

A tárca azt írta, hogy - a térségben zajló eseményeket figyelembe véve - a lépés nem válik sem a kurd autonóm terület, sem Irak hasznára, továbbá a népszavazás olyan negatív következményeket szül, amelyek növelni fogják a régió bizonytalanságát.

A török külügyminisztérium kiemelte: Ankara Irak-politikájának egyik alapeleme a közel-keleti ország területi integritásának és politikai egységének megőrzése. Ez a térség tartós stabilitásának, békéjének, biztonságának, illetve jólétének előfeltétele - olvasható a közleményben.

A tárca rámutatott: Irak komoly eredményeket ért el határain belül az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni harcban, és úgy tűnik, hogy a közeljövőben ennek a végére is ér. Bagdad számára most az a legfontosabb, hogy helyreállítsa az IÁ által okozott humanitárius, politikai, gazdasági és társadalmi károkat, valamint újjáépítse az országot. Ilyen körülmények között függetlenségről szóló népszavazást tartani nyilvánvalóan nem tükrözi a nép akaratát - vélekedett a török külügyminisztérium.

Az Iszlám Állam milicistái még 2014-ben vonták ellenőrzésük alá Irak északi és nyugati részének jelentős területeit. Azóta azonban a terrorszervezet szinte minden ellenőrzése alatt álló területet elveszített Irakban, ahol már csak egykori iraki "fővárosának", az észak-iraki Moszul óvárosi részének visszafoglalását igyekszik hátráltatni.

Ankara attól tart, hogy az iraki kurdok függetlenedése felélénkíti a Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadár tevékenységét, továbbá megerősíti az észak-szíriai kurdok szintén szeparatista célkitűzéseit.