2024. április 19., péntek

A kisvállalkozások a legbiztosabbak

A Cégbejegyzési Ügynökség gazdasági értékelője

A szerb gazdaság felélesztése érdekében tett intézkedéseknek köszönhetően 2016-ban 4,7 százalékkal nőtt az ipari termelés, ami a bruttó hazai össztermék (GDP) 2,7 százalékos növekedéséhez vezetett. A gazdasági gyarapodás elsősorban a dinamikusabbá vált beruházási- és hitelaktivitásoknak, valamint a kivitel növekedésének köszönhető – áll a köztársasági Cégbejegyzési Ügynökség (APR) 2016-ra vonatkozó gazdasági működésről szóló közleményében.

Tavaly a szerbiai gazdasági társaságok mintegy 60 százaléka pozitív évet zárt. Jól szerepelt a nagy-, a közepes, a kisvállalatok, és a közvállalatok többsége is –, emelte ki a tegnapi sajtótájékoztatón Ružica Stamenković, a köztársasági Cégbejegyzési Ügynökség igazgatója. Mint kifejtette, a jó gazdasági mutatókhoz hozzájárult az alacsony infláció, ami tavaly 1,6 százalékot tett ki.

Ha a gazdaság egészét vesszük figyelembe, az összjövedelem 9698 milliárd dinár volt, míg a kiadás 9394 milliárd dinár. A gazdasági növekedéssel nőtt a foglalkoztatottak száma is, így a 97 543 vállalatban 1 036 057 személyt foglalkoztattak, azaz 45 ezer alkalmazottal többet mint 2015-ben.

A gazdasági társaságok többsége nyereséget valósított meg. Az 534 milliárd dináros profit 17,5 százalékkal több mint az a korábbi évben volt. A cégjegyzék adatai szerint 27 194 vállalat zárta hiánnyal az évet. Együttes veszteségük 305 milliárd dinár, ami 21,2 százalékkal kevesebb mint 2015-ben volt.

A jövedelmezőség terén a feldolgozóipar, valamint a kis- és nagykereskedelem mutatott legjobb eredményeket. A tájékoztatási, a kommunikációs ágazatban, az áramellátás, illetve a tudomány és az innováció terén is jelentős jövedelemre tettek szert a vállalatok. A legnagyobb fejlődés a kisvállalatoknál figyelhető meg, hiszen mintegy 88 százalékuk pozitívan működik. De a középvállalkozások, illetve a mikrogazdaságok is ritkán veszteségesek.

Az országban az 554 közvállalat, amely éveken keresztül veszteséget halmozott, 2016-ban pozitív eredményt ért el, ezáltal a pozitívan üzletelő közvállalatok száma is nőtt.

2016 végéig 5803 vállalat került csődeljárásba.

A gazdaság teljes vesztesége 2016-ban összesen 3628 milliárd dinár volt. Ez 3,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban, viszont az tapasztalható, hogy lassult az adósság további növekedése.