2024. április 19., péntek
TENISZ

Novak átadta a párizsi serleget

A 2015-ben nyújtott teljesítményhez képest egy nagyon halvány Novak Đoković adta át tegnap Párizsban a Roland Garros általa védett serlegét. A volt világelső, aki tavaly ilyenkor 9000 pontos előnnyel vezette a ranglistát, hatodik meccsükön először szenvedett vereséget az osztrák Dominic Thiemtől, akit három hete a római mérkőzésükön 6:1, 6:0-ra győzött le. Novaknak az első játszmában volt két szettlabdája, s amikor azokat kihagyta, megállíthatatlanul indult el a lejtőn. Ezzel a vereséggel Đoković lecsúszik a ranglista második helyéről, a legjobb esetben hétfőn harmadik lesz, ha viszont Stan Wawrinka döntős lesz, nemcsak Rafael Nadal előzi meg a szerb teniszezőt, hanem Wawrinka is.

Dominic Thiem „bosszút állt” a római vereségért

Dominic Thiem „bosszút állt” a római vereségért

Thiem az elődöntőben a spanyol Nadallal játszik, aki 4:2-re vezet, legutóbb azonban Rómában az osztrák két játszmában bizonyult jobbnak. Nadal könnyen nyert az elődöntőben, hisz honfitársa, Pablo Carreno, miután ötször is elveszítette az adogatást, a második játszma elején sérülésre hivatkozva feladta a mérkőzést.

A női egyes negyeddöntőjének kedd esti első két meccsét a harmadik nekifutásra sikerült befejezni. A négy közé a svájci Bacsinszky Tímea és a lett Jelena Osztapenko jutott. Előbbi a hazaiak reménységét, Kristina Mladenovićot búcsúztatta, és 2015 után másodszor elődöntős Párizsban, utóbbi pedig a volt világelső Caroline Wozniackit győzte le. A lett lány idén nyert először mérkőzést a Roland Garroson, a nagy tornákon pedig már a nyolcaddöntővel is egyéni csúcsot döntött, amit további két győzelemmel még meg is javított. Bacsinszky és Osztapenko először mérkőznek meg egymással. Tegnap Karolína Plíšková legyőzte Caroline Garciát, és egy győzelemre jár a világelsőségtől. A cseh az elődöntőben a román Simona Haleppel játszik, aki döntőnek beillő meccsen 3:6, 1:5-ös hátrányból győzte le az ukrán Elina Szvitolinát. Halepnek a világelsőséghez tornagyőzelem kell.

A melbourne-i bajnok Piros Zsombor számára tegnap véget ért a Roland Garros. A magyar játékos a nyolcaddöntőben az ausztrál Blake Ellistől kapott ki.

Ivana Jorović végre egy jó meccset játszott. A boli 1. fordulóban előbb lenullázta a 95. szlovák Kristina Kučovát, a második játszmát pedig 1:5-ről fordította meg. Következő ellenfele a macedón Lina Gyorcseszka. Ugyanott nyert Aleksandra Krunić is, és a fehérorosz Olga Govorcovával folytatja.

Gálfi Dalma nyert a marseille-i 1. fordulóban, következő ellenfele a 100 ezres tornán az orosz Veronika Kudermetova lesz.

Dejana Radanović ötödször indult 25 ezresnél rangosabb tornán, és még várja első győzelmét. Bresciában jól kezdett a 100 hellyel előkelőbben rangsorolt bolgár Izabela Sinikova ellen, de a második játszmától kezdve már riválisának tapasztalattöbblete döntött.

Szülinap

Több híres teniszezőnek a Roland Garros idejére esik a születésnapja. Egykor például Steffi Graf kapott tortát a szervezőktől, a mostaniak közül Rafael Nadal a legismertebb, aki éppen Párizsban, legnagyobb sikerei színhelyén ünnepel. Szép lenne, ha 2018-tól ez Györe Lászlóval is így történne, és június 2-án még versenyben lenne. Most mindezt még fokozni is lehet, hisz a női egyes két váratlan elődöntőse, Bacsinszky Tímea és Jelena Osztapenko – igaz, a svájci két éve egyszer már a négyben volt – legnagyobb egyéni sikerükért csatázva ma közösen ünneplik a születésnapjukat. Bacsinszky a 28-at, Osztapenko a 20-at tölti be – egyikük szombaton ott lesz a serlegmeccsen.

Eredmények

PÁRIZS. – A Roland Garros negyeddöntőjében, férfiak: Thiem–Đoković 7:6, 6:3, 6:0, Nadal–Carreno 6:2, 2:0 – feladás. Nők, negyeddöntő: Bacsinszky–Mladenović 6:4, 6:4, Osztapenko–Wozniacki 4:6, 6:2, 6:2, Halep–Szvitolina 3:6, 7:6, 6:0, Ka. Plíšková–Garcia 7:6, 6:4. Fiú egyes, nyolcaddöntő: Ellis–Piros 3:6, 6:1, 6:2.

BOL. – A női torna 1. fordulójában: Krunić–Sorribes 7:5, 6:4, Jorović–Kučová 6:0, 7:5.

HUELVA. – A futures 1. fordulójában: Balázs–Artunedo 6:2, 6:0.

MARSEILLE. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Gálfi–Hončová 7:6, 6:3.

BRESCIA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Sinikova–Radanović 2:6, 6:3, 6:0.

BANJA LUKA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Békefi–Masić 6:3, 6:4.