2024. március 28., csütörtök
BORELI

Megkezdődött a termelés

A belgrádi Darfur céggel kötött együttműködési szerződésnek köszönhetően újra működik a lábbelit készítő gyár. A Boreli egyébként csődeljárás alatt áll, a korábbi, ötszáznál több dolgozó fölmondást kapott, majd közülük másfél százat visszahívtak a cipők legyártására, melyekre előzőleg szerződést kötöttek. Időközben stratégiai partnert kerestek, ekkor került képbe a Darfur, amely fölismervén a gyár termelőkapacitásait, fölszereltségét és a gyakorlott káderállományát, segítő kezet nyújtott, május elején megszületett az együttműködési megállapodás. Ezt követően a gyártócsarnokokban a belgrádi vállalat elvégezte a nagyjavítást, hogy az alkalmazottak minél kellemesebb körülmények közt dolgozhassanak, még egy külön helyiséget is kialakítottak, ahol kulturált körülmények közt tölthetik a kávészünetet. A csarnokokat hamarosan klimatizálják, aminek külön örülnek a dolgozók, annak nem különben, hogy a megállapodás szerint minden hónap ötödikéig megkapják havi bérüket. Persze az is nagy szó, hogy egyáltalán dolgozhatnak, és a Darfur igyekszik minden tekintetben kedvükben járni. Például megoldotta a munkahelyre járásukat, saját gépjárműveivel otthonukból a gyárig viszi őket, és természetesen haza is így utazhatnak.

Egyelőre mintegy százan dolgoznak a Boreliben, ismert hazai vásárlóknak és kivitelre készítenek lábbeliket, jelenleg az őszi-téli kollekciót. Újdonság, hogy téli cipőket meg csizmákat gyártanak az úgyszintén biztos orosz piacra.