2024. április 19., péntek

Hogyan lehet meghódítani a sivatagot?

Az egymást követő aszályosabb és csapadékosabb években jelentős termésingadozást tapasztalhatunk vidékeinken is, a kukorica esetében ez például a 40–50 százalékot is elérheti. Amikor a kedvezőtlen időjárás, a kevés csapadék, vagy az öntözés elmaradása miatti rossz eredményekre panaszkodunk, gondoljunk Jordániára, ahol szó szerint a sivatagban alakítottak ki fejlett mezőgazdasági kultúrát, sokszor 400 méteres mélységből hozva fel az éltető vizet.

A közel-keleti Jordánia jelentős részén kontinentális sivatagi éghajlat uralkodik, és vannak vidékek, ahol alig haladja meg a 100 millimétert az éves csapadékmennyiség. Azt hihetnénk, hogy ilyen körülmények közt lehetetlen gazdálkodást folytatni, ám a Rum vádinak nevezett természetvédelmi területen egész Jordánia számára képesek megtermelni a szükséges zöldséget, gyümölcsöt.

A globális felmelegedés következtében a sivatagosodás egyre súlyosabb problémát jelent. De a homokon is lehet oázist teremteni némi fáradozás árán, hiszen víz még a sivatagban is van, csak észszerűen kell felhasználni. A vádi arabul kiszáradt folyómedret jelent, ahol csak a nagyobb esőzések idején marad meg hosszabb-rövidebb ideig a nedvesség. Rum vádi is ilyen kietlen, sivatagos, látszólag terméketlen terület, amelyet gránitból és homokkőből épült hegyek fognak közre. A szinte földöntúli tájon több, a Marson játszódó filmet forgattak, de itt vették fel az Arábiai Lawrence egyes jeleneteit is.

A farm ötlete az 1980-as évek közepén született meg, de hosszú idő kellett hozzá, mire valóban működőképessé vált. A forróság, az aszály, a heves szelek, a terméketlen vörös homok sokáig kifogtak a szakembereken. A szárazságtűrő pozsgások és fák betelepítése sokat segített, állítólag az ősi egyiptomiak is ezzel a módszerrel fordították termőre a sivatagot.

A jordánok a Disa nevű területen kezdtek el munkálkodni, elsősorban olívát, gránátalmát, lime-ot, szőlőt, fügét, narancsot, mandarint, krumplit, paradicsomot, hagymát, káposztát, valamint kukoricát és kalászos gabonákat termesztenek, vegyszerek és műtrágya nélkül. A vizet az akár 400 méteres mélységbe fúrt kutakból veszik, és egyre tökéletesítik a technikáját, hogyan lehet minél kevesebbet, ugyanakkor minél hatékonyabban felhasználni belőle.

Csapadék szinte alig hullik, decembertől márciusig kapja a terület a legtöbb esőt, ennek havi átlaga 5 milliméteres mennyiség. A szárazabb időszakokra gondolva műanyag tartályokba gyűjtik össze a vizet, így a kutak hozamával együtt folyamatosan tudnak öntözni. A jordán–szaúdi határon lévő organikus farm 2000 hektárt foglal el, és akár 80 hektáros, kör alakú táblákon gazdálkodnak, amelyeknél center-pivot öntözőrendszereket alkalmaznak.

A megtermelt bioélelmiszer a nagyvárosokban köt ki, ha tehát valaki Jordániában helyi zöldséget, gyümölcsöt vesz, az nagy valószínűséggel a Rum vádiból származik. A farmkomplexum 300–600 szezonális munkást alkalmaz, és meglepően nagy tételben termelnek: szőlőből például 1800, burgonyából 20 ezer, hagymából 10 ezer tonnát állítanak elő.