2024. április 19., péntek

Vajdasági piknik Etyeken

Több mint háromszázan a budapesti Vajdasági Baráti Egyesület találkozóján

Négy évvel ezelőtt született meg az a gondolat a Vajdasági Baráti Egyesület vezetőinek a fejében, hogy a decemberi jótékonysági esten kívül jó lenne tavasszal vagy nyáron is találkozni. Kimozdulni egy kicsit a természetbe, ismerkedni, barátkozni, beszélgetni egy jót, mindezt hasznos szabadtéri programok kíséretében. A kezdetekkor talán még maguk a szervezők sem számítottak ekkora érdeklődésre. Évről évre egyre többen regisztrálnak és vesznek részt a horgász- és a főzőversenyeken, a preferanszbajnokságon. Időközben kézműves alkotásokkal ismerkedhetnek, sportolhatnak a résztvevők.

Kézműves-foglalkozás a szabadban

Kézműves-foglalkozás a szabadban

Az Innova csapata Kriska Jámbor Judit vezetővel, Kurunczi Józseffel, a „sonkással”, és Vilmossal, a piknik szervezőjével

Az Innova csapata Kriska Jámbor Judit vezetővel, Kurunczi Józseffel, a „sonkással”, és Vilmossal, a piknik szervezőjével

Mint  minden évben, az idén is volt, aki először látogatott el a találkozóra, és megható pillanatoknak lehettünk szemtanúi, amikor olyan, Vajdaságból elszármazott emberek találkoztak, akik több évtizede nem látták egymást, de még csak nem is hallottak egymásról. Természetesen ezúttal is valamennyien hoztak magukkal kóstolót: egy jó kis házi pálinkát, hurkát, kolbászt, süteményt, gyümölcsöt, borokat. A bográcsokban csülökpörkölt, babgulyás vagy éppen halászlé rotyogott, a rostélyokon csevap és egyéb rostélyos finomság sült.

– A piknik legfőbb erénye, hogy egy természetes képződmény – mondta dr. Simon Vilmos, a Vajdasági Baráti Egyesület elnöke. – Nem egy izzadtságszagú, erőltetett dolog, ahol szervezetten meg kell jelenni és jelen lenni, hanem arról beszélgettünk, hogy mit szeretünk mi a leginkább. Márpedig azt szeretjük igazán, ha kimegyünk egy kicsit a természetbe a családdal, főzőcskézünk, sportolunk, kóstolgatunk finom borokat, pálinkákat, ételeket, és közben barátkozunk. Szerintem éppen ebben keresendő a piknik sikere, hogy nem erőltetett dolog. Ez nagyon ritka egyébként Magyarországon, hogy több generáció egyszerre van jelen egy rendezvényen. A két-háromévesektől egészen a hetven-nyolvanévesekig van résztvevő. Éppen most mesélte egy törökkanizsai család, hogy már a parkolóban érezték a találkozó hangulatát, ahogyan mindenki felszabadultan mosolyog, jól érzi magát. Bárkinek az asztalához oda tudsz menni, belekóstolhatsz az ételébe. Főleg a legfiatalabbak életében jelentős az esemény. A legtöbben már itt születtek Magyarországon, és nem biztos, hogy jártak már Vajdaságban. Itt megélhetik ezt az érzést, és valószínűleg szép emlékként marad meg bennük ez a piknik. Ez már a negyedik helyszín, hiszen a korábbiakat már kinőtte a rendezvény. Remélem, a jövőben is itt tudjuk megszervezni, ebben a gyönyörű, hangulatos környezetben.

Az itt közölt képeknél többet láthatnak honlapunkon: https://www.magyarszo.rs/hu/3381/galleria/165727/Vajdas%C3%A1gi-Piknik-Etyeken.htm

Ander Imre a bácskai Brazíliából költözött Biatorbágyra, de megőrizte a hazai hagyományokat, és mindenkit végigkóstoltatott

Ander Imre a bácskai Brazíliából költözött Biatorbágyra, de megőrizte a hazai hagyományokat, és mindenkit végigkóstoltatott

A legkisebbek minden pillanatát kiélvezték a pikniknek

A legkisebbek minden pillanatát kiélvezték a pikniknek

A Teleki csapat Németországból és Gödöllőről érkezett, hogy találkozzon a régi ismerősökkel egy jó halászlé mellett

A Teleki csapat Németországból és Gödöllőről érkezett, hogy találkozzon a régi ismerősökkel egy jó halászlé mellett

Festői környezetben a Diana-tó partján

Festői környezetben a Diana-tó partján

Fülöp Gábor író huszonegy évvel ezelőtt Újvidékről költözött Magyarországra. Néhány érdekes gondolatot osztott meg a jelenlevőkkel. Itt éppen Simon Vilmossal

Fülöp Gábor író huszonegy évvel ezelőtt Újvidékről költözött Magyarországra. Néhány érdekes gondolatot osztott meg a jelenlevőkkel. Itt éppen Simon Vilmossal

Egy Expert-csapat: Van köztük szabadkai, verbászi, topolyai, csömöri, rákospalotai, veresegyházi…

Egy Expert-csapat: Van köztük szabadkai, verbászi, topolyai, csömöri, rákospalotai, veresegyházi…

Élő csocsó kicsiknek-nagyoknak

Élő csocsó kicsiknek-nagyoknak