2024. március 28., csütörtök

Lengyel miniszter: 2019-ig vissza kell állítani a honvédelmi oktatást

Legkésőbb 2019-ig vissza kellene állítani a honvédelmi oktatást a lengyel iskolákban - mondta Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter pénteken a lengyel közszolgálati televíziónak adott interjúban.

Macierewicz közölte: a témáról Anna Zalewska oktatásügyi miniszterrel egyeztet, a képzés az általános iskola felsőbb osztályaira és a középiskolákra vonatkozna.

A miniszter ezzel megerősítette azt az előző napi bejelentését, amelyet az észak-lengyelországi Ostródában szervezett, Pro Defence elnevezésű haditechnikai vásár nyitónapján tett.

A fiataloknak "meg kell ismerkedniük a védelem alapvető szabályaival, ez a taktikai gondolkodást és a közvetlen magatartást is illeti" - mondta a miniszter csütörtökön, hozzáfűzve: a diákoknak tudniuk kell reagálni veszély esetén, függetlenül attól, hogy később a hadseregben szolgálnak-e vagy sem.

Felidézte: a tárcája által kezdeményezett, a védelmi képzés elemeit tartalmazó kísérleti programban már jelenleg is mintegy 250 iskola vesz részt.

Lengyelországban nem sokkal az 1989-es redszerváltás után, a lengyel hadsereg akkori leépítésével párhuzamosan vették ki az oktatási programokból a honvédelmi felkészítést.