2024. március 28., csütörtök

Öt év alatt százharmincnégyezerrel csökkent Magyarország népessége

Öt év alatt 134 ezerrel csökkent Magyarország népessége a 2011-es népszámlálás és a tavaly októberi kis népszámlálás, úgynevezett mikrocenzus között. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán ismertetett adatai szerint október 1-jén 9 millió 803 ezer 837-en éltek az országban.

Vukovich Gabriella, a KSH elnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, rekordgyorsasággal haladnak a kis népszámlálási adatok feldolgozásával, és a nagyobb mintának köszönhetően majd járási szinten is tudnak adatokat szolgáltatni.

A mikrocenzus célja, hogy két népszámlálás között ugyanazzal a tematikával frissítsék az adatokat, összegző felvételt készítsenek a társadalmi változásokról a szakpolitikák alakítói és a kutatók számára.
Ismertetése szerint a felmérést a lakosság 10 százaléka, 440 ezer háztartás bevonásával végezték 2148 településen, 3731 összeíró segítségével. Emlékeztetett arra is, hogy az első mikrocenzust 1963-ban tartották, és a korábbi adatfelvételeket 2 százalékos mintán végezték.

A KSH elsőként a népességi adatokat és a lakások jellemzőiről gyűjtött információkat ismerteti. Az eddig feldolgozott adatok a KSH honlapjáról is elérhetőek, az oldalon ezernél több táblázat, valamint grafikonok segítik az áttekintést.

A sajtótájékoztatón ismertetett és közleményben is kiadott adatok szerint a népességfogyásból következően a népsűrűség tovább mérséklődött, és 2016-ban egy négyzetkilométerre már csak 105-en jutottak. A legsűrűbben lakott település 2016-ban Budapest volt, ahol átlag 3360-an éltek egy négyzetkilométeren.

A megyék közül Pest és Komárom-Esztergom volt a legsűrűbben, Somogy, Tolna, Bács-Kiskun és Békés pedig a leggyérebben lakott.

Tavaly 149.111 nem magyar állampolgár élt Magyarországon, ami 6 ezerrel több mint öt évvel korábban. Arányuk 1,5 százalék volt – ez alig haladta meg az öt évvel korábban mért 1,4 százalékot.

Az iskolázottsági adatokról elhangzott, hogy a 15 éves és annál idősebb népesség körében az általános iskolainál alacsonyabb végzettségűek aránya tovább mérséklődött, 3,2 százalékra. 2016-ban a felnőtt népesség több mint fele rendelkezett érettségivel vagy ennél magasabb iskolai végzettséggel. A felsőfokú végzettségűek aránya öt év alatt 17 százalékról 20 százalékra emelkedett. A diplomások között továbbra is több a nő: a felsőfokú végzettségű nők aránya 18-ról 22 százalékra nőtt.

A diplomások arányának területi különbségei azonban tovább nőttek: míg a fővárosban 41, addig Nógrád megyében csupán 13 százalék a felsőfokú végzettségűek aránya.

Az adatok szerint tavaly a teljes népesség 46 százaléka dolgozott, 2,6 százalék volt munkanélküli, 28 százalék az ellátásban részesülő inaktívak, és 24 százalék az eltartottak aránya. A foglalkoztatottak száma 4 millió 503 ezer, a munkanélküliek száma 250 ezer fő volt. A foglalkoztatottak száma 14 százalékkal emelkedett, a munkanélkülieké 56 százalékkal csökkent a legutóbbi népszámlálás óta.

A 4 millió 21 ezer háztartás 66 százalékában családok éltek, a háztartások további egyharmad része zömében egyedülállókból állt. Csökkent az egyedülállók száma, 2016-ban 1 millió 217 ezren voltak, ez a népesség 12 százaléka. Közülük csaknem 105 ezren 30 évnél fiatalabbak, 424 ezren 30 és 59 év közöttiek és 688 ezren annál idősebbek.

Jelentős az egyszülős családok száma is: 2016-ban 503 ezer családban élt egy szülő a gyermekével vagy gyermekeivel. A gyermekes házaspárok száma 35,1 százalék, a gyermekteleneké 28,9 százalék volt tavaly.

A kivándorlási adatokról még az idén külön kiadványt jelentet meg a KSH – hangzott el a tájékoztatón.