2024. április 19., péntek

A hídfőket meg kell tartani!

Könyvek a sziget- és szórványlétről

Két évvel ezelőtt összejött Versecen másfél tucatnyi erdélyi és vajdasági magyar újságíró, hogy a néhány napos riporttábor alkalmával ismerkedjenek a város és környéke szórvány- vagy szigetmagyarságának életével, nem is csupán a magyarokéval, hanem a brassói kollégát éppen az itteni románság sorsa érdekelte. Az újságírók nem kis része – még az itthoniak is – ez alkalommal fedezte föl magának a bánsági szórványt, illetve két évvel korábban, amikor Erzsébetlakkal és a környékbeli településekkel ismerkedtek, akkor az említettek mellett kárpátaljai kollégákkal együtt. Akadt magyar riportalany, aki meglepődött, hogy magyarul „kell” beszélni, hiszen elszoktak anyanyelvüktől.

Két könyv született a táborok élményeiből: az első Szigetlét, a későbbi Érdsomlyói hídfő címmel. S utána „visszavitték” a köteteket a helyszínre bemutatni, kedden este pedig a Zentai Alkotóházban beszélt róluk Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke és Martinek Imre, a vezetőség tagja, Kónya Sándor pedig a témához illő verseket énekelt. A riporttáborokat az újságíró-egyesület szervezte, és adta ki a könyveket.

Élményekről és tapasztalatokról, egyben a szórvány sokszínűségéről hallhattunk ismertetőt azzal a megállapítással, hogy bármilyen kicsinyre is zsugorodott a szórványközösség, nem szabad elhanyagolni a nagyobb közösségnek, mert „minden ember számít”.

Léphaft Pál ezt írja a Temesőrnél szárazon álló hídról: „Miért is állunk meg egy pillanatra a két lyukra állított hídon? Azért, mert még hiszünk, hinnünk kell a hidakban és a hídfőkben, akkor is, ha pillanatnyilag nem csörgedezik reménykeltő víz a boltívek alatt.” Nem szabad föladnunk, „mert soha sem tudni, mikor változnak meg a dolgok, a természet szeszélye vagy a teremtő törvényei.”