2024. április 20., szombat

Két félsziget, egy cél

A Koreai-félsziget számára a térség atomfegyvereinek leszerelése az egyik központi téma

A regionális stabilitás, valamint a Balkán- és a Koreai-félszigeten való regionális együttműködés témájának szentelt belgrádi szakmai összejövetelen Ivica Dačić szerb külügyminiszter a jószomszédi viszonyok építésének fontosságát hangsúlyozta, ugyanúgy, mint a Koreai Köztársaságból érkező vendégek.

A szerb diplomácia vezetője szerint egyes nagyhatalmak önző módon érvényesítik érdekeiket, tudomást sem véve arról, hogy ezzel árthatnak már országoknak. Arra is volt példa, hogy a nemzetközi közösség már régen lezárt kérdések újratárgyalását kezdeményezte a Balkánon, ezzel pedig közvetlenül kárt okozott Szerbiának, illetve a régióban élő szerbeknek – hallhatták az egybegyűltek.

A nemzetközi színtéren jellemző feszültségek a balkáni régióba is beszivárogtak, és éreztetik hatásukat – emelte ki Dačić, mondván, hogy mindez a biztonsági körülmények romlásához és a nacionalizmus, illetve a szélsőséges erők erősödéséhez vezetett. A Balkán- és a Koreai-félsziget között sok a hasonlatosság – véli Dačić.

– Mindkét régió múltját tektonikus mozgások jellemezték. Emellett mindkét nemzetben erős a szabadság és a függetlenség iránti vágy – fogalmazott Dačić.

A szakmai összejövetelen Yu Myung Hwan volt dél-koreai külügyminiszter is felszólalt. Szavai szerint a Koreai-félsziget számára a térség atomfegyvereinek a leszerelése az egyik központi téma. Ebből a szempontból fontos, hogy a térség országai között egyetértés alakuljon ki, illetve erősödjön a jószomszédi együttműködés – emelte ki a dél-koreai politikus, hozzátéve, hogy elsőként szabadkereskedelmi és kulturális megállapodás születhetne a felek között. Északkelet-Ázsiában éppen átalakulóban vannak az erőviszonyok, ez pedig mindig érzékeny pillanat, amely táptalaja lehet esetleges összetűzéseknek – magyarázta Myung Hwan. A dél-koreai politikus szerint Észak-Korea és atomprogramja jelenti a félsziget számára a legnagyobb fenyegetést.

Jovan Kovačić, a rendezvényt szervező East West Bridge elnöke Dél-Korea eddigi fejlődését méltatta. Értékelése szerint az ország a társadalmi és a gazdasági fejlődés szempontjából is példa a világ minden országa számára. Jugoszlávia esete bizonyítja, hogy mindenki számára előnyösebb megakadályozni az összetűzések kitörését – tette hozzá.

A szakmai összejövetel társszervezője a Koreai Köztársaság belgrádi nagykövetsége volt. Első alkalommal 2015 szeptemberében szerveztek hasonló rendezvényt.