2024. április 20., szombat

Búcsúzás Orosz Ibolyától

Orosz Ibolya tiszteletére emlékülést tartottak kedden Szabadkán, a Hét Nap szerkesztőségében. A hetilap szerkesztőségének egykori főszerkesztő-helyettesét és újságíróját volt kollégái búcsúztatták. Az egybegyűlteket László Edit, a Hét Nap igazgatója köszöntötte, majd pedig kiemelte, hogy Orosz Ibolya nem csupán munkájával és tevékenységével, hanem emberileg is maradandó emléket hagyott.

Orosz Ibolyára emlékezett Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztő-helyettese is:

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– Csaknem négy évtizedet töltött a Hét Napban. Hűségesen kitartott a lap mellett, részese volt minden küzdelmének. Orosz Ibolya a Napleány újságírói díj első kitüntetettje, magas szakmai szintű, a délvidéki magyarság sorskérdései iránt fogékony és elkötelezett újságírói munkásságáért kapta 2004-ben ezt az elismerést. 2013-ban, amikor a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete neki ítélte az Életműdíjat, a méltatásban a következetességét, a hitelességét, a megbízhatóságát, a lelkiismeretiségét, a tiszteletét és éleslátását emelte ki. Sokáig főszerkesztő-helyettese volt a Hét Napnak, ebből a tisztségéből vonult nyugállományba. Szenvedély és szenvedés, lángolás és reményvesztés, ezekkel a szavakkal jellemezte Ibolya a Hét Napban eltöltött évtizedeket – hallottuk egyebek közt Tóth Líviától.

Dudás Károly, a Hét Nap egykori főszerkesztője is megemlékezett Orosz Ibolyáról.

– Ő írta a legjobb vezércikkeket a Hét Napban. Nem a saját bánatáról és öröméről írt, hanem a közörömökről és közbánatokról. Megérdemelné, hogy ezek a vezércikkek könyvben jelenjenek meg, hiszen korszakot meghatározó írások voltak – hangsúlyozta Dudás Károly.

Kabók Erika, lapunk főszerkesztő-helyettese, búcsúbeszédében arra tért ki, hogy az újságírói szakma szegényebb lett Orosz Ibolya halálával.

– Dacára annak, hogy az újságírás a jelen pillanatra vonatkozik, ebben a szakmában is vannak nagy alkotók. Tiszteletet parancsoló erő és energia sugárzott Orosz Ibolya írásaiból, a könyv megjelenése ezt alátámasztaná és sokaknak örömet okozna. Csak így állíthatunk emléket a nagyjainknak. Orosz Ibolya nagy volt – mondta Kabók Erika.

Orosz Ibolya temetése Szabadkán, a Bajai úti temetőben lesz, június 3-án, szombaton, 12 órakor.