2024. április 16., kedd

Több száz tömegmészárlás a Közép-afrikai Köztársaságban

A Közép-afrikai Köztársaságban 2003 és 2015 több száz tömegmészárlást követtek el, és sokszor súlyosan megsértették az emberi jogokat a kormányerők, a különféle helyi és külföldi fegyveres csoportok, akárcsak az országban tevékenykedő nemzetközi katonai kontingensek tagjai - közölte jelentésében kedden az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR).

Az OHCHR és az ENSZ Közép-afrikai Békefenntartó Missziója (MINUSCA) összesen 620 olyan esetről számolt be, amelyet az említett időszakban követtek el ebben az országban. Az esetek között szerepel teljes falvak porig égetése, nők és kislányok - köztük egy öt éves - ellen elkövetett csoportos nemi erőszak, a hatóságok részéről önkényesen elkövetett számos gyilkosság, több fogoly lelte halálát a fogdákban tapasztalható rossz bánásmód következtében, némelyiküket pedig halálra kínozták. Az OHCHR és a MINUSCA szerint a feljegyzett jogsértések nagy része kimerítheti a háborús és az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények fogalmát.

A jelentés emellett több olyan esetet is taglal, amelyek során vallási és etnikai alapon követtek el erőszakos cselekményeket. A feljegyzések tanúsága szerint gyermekek ezreit toborozták a fegyveres csoportok, amelyek sokszor követtek el támadásokat a humanitárius segítségnyújtásban résztvevők ellen is.

A jogsértéseket általában a különböző kormányzatok biztonsági erőinek tagjai, számos helyi és külföldi fegyveres csoportok, illetve az országban tevékenykedő nemzetközi katonai kontingensek tagjai követték el az egymást követő konfliktusok során 2003 és 2015 között.

"Mindaddig, amíg ezek a tettek büntetlenül maradnak, ez a szörnyű tendencia folytatódhat" - közölte Parfait Onanga-Anyanga, az ENSZ közép-afrikai köztársasági különmegbízottja, a mintegy 13 ezer fős MINUSCA vezetője.

A Közép-afrikai Köztársaságban azután tört ki a legutóbbi konfliktus, hogy 2013-ban muszlim fegyveresek - a korábbi Seleka muszlim lázadószervezet tagjai - megbuktatták az ország keresztény elnökét, amire válaszul a keresztény milíciák fegyveresei megtámadták az országban élő muszlim közösséget. Az ENSZ és az ország kormánya által múlt pénteken Banguiban közzétett jelentés szerint mintegy 100 ezren menekültek el otthonaikból az azt megelőző két hétben a helyi milíciák fegyvereseinek összecsapásai során.

A gyémántban gazdag, mégis a világ egyik legszegényebb országának számító Közép-afrikai Köztársaságot számos fegyveres konfliktus sújtja, politikai instabilitás jellemzi, etnikai feszültségek szövik át azóta, hogy 1962-ben elnyerte függetlenségét Franciaországtól.