2024. március 28., csütörtök

Vučić elbúcsúzott a kollégáitól

Az új kormányfő kilétére továbbra sem derült fény

Aleksandar Vučić miniszterelnök, megválasztott államfő tegnap utoljára elnökölt a szerb kormány ülésén, tekintettel arra, hogy május 31-én leteszi az államelnöki esküt. A beiktatási ünnepséget június 23-án szervezik meg. Kollégáitól, a miniszterektől ajándékkal, könyvvel búcsúzott. Azt is elárulta, hogy még nem döntött az utódjáról. Az ülésen állítólag hivatalosan is kinevezték Bratislav Gašićot a Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökség (BIA) igazgatójának.

Mint Vučić az általa vezetett utolsó kormányülésen kifejtette, elégedett a kormány eddigi munkájával, és „szavakkal szinte el sem mondható, hogy mennyire boldoggá teszi, hogy betölthette a miniszterelnöki tisztséget”. A kormány és tagjai Szerbia érdekét szolgálták, energikusan, odaadással és odafigyeléssel végezték munkájukat, teljesítették a kitűzött célokat – értékelte Vučić, majd hozzátette, hogy ma nyújtja be a kormány munkabeszámolóját, amelyben azt is felvázolja, hogy értékelése szerint mik lennének a kormány feladatai a következő időszakban. A miniszterelnök úgy véli, legnehezebb biztosan a fegyelem fenntartása lesz, pedig a költségvetési pénzösszegekből nem szabad többet költeni, mint amennyi rendelkezésre áll.

Vučić szerint a kormány eredményei a gazdaság területén a legkimagaslóbbak.

Az utolsó Vučić vezette kormányülés (Beta)

Az utolsó Vučić vezette kormányülés (Beta)

– Az átlagbér az év végéig eléri a 455 eurót. Amikor a kormány megkezdte a költségvetési konszolidációt, senki sem gondolta volna, hogy az átlagbér 357 euróról a jelenlegi 404 euróra növekszik. Emellett Szerbia egyike Európa azon három országának, amely többletbevételt tud felmutatni a költségvetésében. Mindez nemcsak az aktuális és az előző összetételű kormánynak köszönhető, hanem az Ivica Dačić vezette kormánynak is. Olyan eredményekről van szó, amelyeknek a gyümölcsét majd valaki más aratja le. A gazdaság talpra állítása mellett a béke és a stabilitás megőrzése az, ami különösen boldoggá tesz. Sok munkát fektettem az utóbbi három évbe. Jelentősen több időt töltöttem munkahelyemen, mint bárhol máshol összesen, de kit érdekel ez, kit érdekelnek az érzéseim, mindenkinek a saját érzései a legfontosabbak – fogalmazott Vučić.

A kormányfő azt is bejelentette, hogy államfői beiktatási ünnepségét június 23-án tartják meg. Szavai szerint erre az alkalomra a régió összes országának magas rangú tisztségviselője Belgrádba érkezik, de Görögország, Ausztria és egy nagy, befolyásos európai ország államvezetője is részt vesz az ünnepségen.

SENKI NEM MENT ÜRES KÉZZEL HAZA

A miniszterelnök könyvvel búcsúzott a miniszterektől. Mindenki más-más, személyre szabott kötetet vihetett haza. Vučić azt mondta, hogy mindegyik könyv a személyes könyvtárából származik. Azt is elárulta, hogy üzenetértéke van annak, hogy kinek melyik kötetet ajándékozta, ugyanakkor csak ő tudja, hogy kinek miért éppen az adott könyvet választotta.

Jadranka Joksimović, európai integrációval megbízott tárca nélküli miniszter nem az EU intézményrendszerét vagy múltját, esetleg jövőjét taglaló kötetet tudhat tegnap óta magáénak, hanem Henry Kissinger Kínáról című kötetét. Milan Krkobabić, regionális fejlesztéssel megbízott tárca nélküli miniszter az izraeli titkosszolgálat, a Moszad légérdekfeszítőbb bevetéseivel ismerkedhet meg. A harmadik, népesedéspolitikával megbízott, tárca nélküli miniszternek, Slavica Đukić-Dejanovićnak, a Nobel-díjas Ivo Andrić egyik művét választotta. Alastair Campbell, Tony Blair volt brit miniszterelnök ellentmondásos tanácsadójának Győztesek című alkotása Nebojša Stefanović belügyminiszterhez került. Aleksandar Antić energetikai és bányaügyi miniszter a Crvena zvezda labdarúgóklub hetvenéves fennállása alkalmából összeállított kiadványt vihette haza, Ivica Dačić kormányfőhelyettes és külügyminiszter pedig a legnagyobb szerb uralkodókról összeállított dokumentumkötetet.

A miniszterek más-más, személyre szabott kötetet kaptak ajándékba (Beta)

A miniszterek más-más, személyre szabott kötetet kaptak ajándékba (Beta)

ELŐBB ESKÜTÉTEL, MAJD TÁRGYALÁSOK

Miután Vučić leteszi az államfői esküt és lemond kormányfői tisztségéről, harminc nap áll rendelkezésre, hogy megalakuljon a kormány következő összetétele, ellenkező esetben a szerb államfő köteles feloszlatni a köztársasági parlamentet és kiírni a választásokat. Bár ha betartotta volna korábbi ígéreteit, már kiderült volna, hogy ki lesz a következő miniszterelnök. Vučić tegnap sem tudott közelebbit mondani ezzel kapcsolatban. Közölte, hogy továbbra sem döntött. Miután leteszi az államfői esküt, először a pártjával, a Szerb Haladó Párttal kezd tárgyalásokat, majd megkezdődnek az egyeztetések az SZHP koalíciós partnereivel. Sajtóértesülések szerint a kormány aktuális tagjainak többsége megtarthatja jelenlegi tisztségét.

– Számomra a beiktatás napja a legfontosabb, szeretném, ha minden ünnepélyes körülmények közepette zajlana. Ezt követően kezdődnek meg a tárgyalások a miniszterelnökről. Mindenki biztos lehet abban, hogy tartom magam a határidőkhöz – mondta Vučić, majd bejelentette, hogy a mai nap folyamán sajtótájékoztatón számol be a kormány gazdasági és pénzügyi intézkedéseinek eredményeiről. Egyelőre ez lesz az utolsó kormányfői sajtótájékoztatója.

A NŐI ÁLDOZATOK EMLÉKNAPJA

Az egyelőre utolsó kormányülésen, amelyen Aleksandar Vučić elnökölt, a Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökség (BIA) Bratislav Gašić személyében új igazgatót kapott, legalábbis ezt erősítették meg a Blic napilapnak nevük elhallgatását kérő kormánytagok. A kormány honlapján tegnap késő délutánig nem erősítették meg a kinevezés hírét. Válaszolva az újságírói kérdésre, hogy tekintettel korábbi visszás ügyeire, Gašić betöltheti-e a szóban forgó tisztséget, Vučić múlt héten kifejtette: kibírt másfél évet egyetlen állami tisztség nélkül, megérdemli a kinevezést. Gašićnak számos jó tulajdonsága, erénye van, mindent tud a biztonságról – érvelt Vučić.

Egy másik indítvány elfogadását hivatalosan is megerősítette a kormány. Zorana Mihajlović kormányalelnök és a kormány nemi egyenjogúsággal megbízott koordinációs testülete elnökének indítványa nyomán a jövőben május 18-a a meggyilkolt nők emléknapja lesz. Ezen a napon azokra a nőkre emlékezünk, akik családon belüli erőszak következtében haltak meg.

A Nők az Erőszak Ellen Egyesület a közelmúltban adta át Zorana Mihajlovićnak a 8 ezer aláírással támogatott kezdeményezést. Azért éppen május 18-át választották az áldozatok emléknapjává, mert 2015. május 16-án, 17-én és 18-án, vagyis 72 óra leforgása alatt az országban hét nőt gyilkolt meg a partnere.

Különleges eskütétel

Az államfői eskütételre ünnepélyes keretek között a Szerbiai Képviselőházban kerül sor. Az államfői eskü szövegét a szerb alkotmány írja elő. Sajtóértesülések szerint Aleksandar Vučić a Szerbiai Képviselőház előtt nemcsak az alkotmányban megfogalmazott szöveget olvassa vagy mondja fel, hanem a Miroslav-evangéliumból, az egyik legjelentősebb szerb és délszláv írásos emlékből is felolvas. A könyv cirill írással 362 pergamenlapra íródott, óegyházi szláv nyelven. A Večernje novosti napilap értesülései szerint az eskütétel alkalmából egy különleges alkotmány is kikerült a nyomdából, a jövőben állítólag minden államfő ebből olvassa fel az eskü szövegét.