2024. április 19., péntek

Déli nyitás

Ennek az elképzelésnek a szerves részeként szervezik meg Újvidéken a Pécsi napok elnevezésű rendezvényegyüttest. A sorozat ünnepélyes megnyitóján tegnap mindkét város polgármester-helyettese felszólalt.

A két várost csaknem másfél évtizedes barátság, és csaknem egy évtizedes testvérvárosi kapcsolat fűzi össze. Pécs 2010-ben viselte az Európa Kulturális Fővárosa címet, ennek a rangos elismerésnek köszönhetően városuk még ma is nagyon sokat profitál. Dr. Őri László Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere két pontban fogalmazta meg azt, hogy városuknak mit jelentett ennek a megtisztelő címnek a viselése: Pécs, a város történelmi adottságaiból adódóan elfoglalhatta méltó helyét Európa kulturális térképén, emellett megerősítve pozícióját másik magyarországi városok között a vidék, Magyarország kulturális fővárosává válhatott – mondta Őri a megnyitón, majd hangsúlyozta, hogy az infrastrukturális fejlesztéskor fontos szempontként tekintettek arra, hogy a város lakóit integrálják ebbe a folyamatba. – Csak így érhettünk el sikert, nem csupán a kulturális életben jártas elit számára, hanem minden pécsi polgár számára elérhetővé tettük a programokat és a fejlesztést. Megépítették Európa egyik nagyobb, ezer néző befogadására is alkalmas koncerttermét, legnagyobb beruházásként felújították a város Zsolnay Kulturális Negyedként elnevezett részét, de egyidejűleg felfejlesztették a külvárosokat is. Pécs minden pontját érintették a beruházások. – Az akkor, 7 évvel ezelőtt beruházott energiát ma, itt, Újvidéken tovább kamatoztatjuk, az elmúlt években meghirdetett, Déli nyitásnak elnevezett politika keretében új sikerekre, új együttműködésre ösztökélve – hallottuk. A Déli nyitás keretében Pécs város magára vállalta azt a missziót, hogy kulturális hidakat épít ki Magyarország és Szerbia, valamint a többi déli szomszéd nagyvárosai között. A Pécsi napok e hidak egyikét jelenti. Dr. Őri alpolgármester sok szerencsét kívánt városunknak, és azt, hogy 2021-ben, amikor Európa Kulturális Fővárosa lesz, olyan felemelő pillanatokban legyen részünk, mint amilyenben a pécsieknek volt részük hét évvel ezelőtt.
A Pécsi napok programsorozat keretében szombaton 19 órakor a Daniel Speer Brassdance koncertje a városközpontban. Vasárnap 10 órakor a Zsinagógában Az azúr őrzőinek legendája, beszélgetés Boško Krstić szabadkai íróval. Ugyanitt 11 órakor a Bartók Béla Leánykar hangversenye. A koncert után énekes flashmobra kerül sor a Szabadság téren.