2024. április 19., péntek

Siker a helyesírási versenyen

Május 19-e és 21-e között rendezték meg Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a XX. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjét.

Nagy Majlát Ágota és Nagy Daniella (Fotó: Benedek Miklós)

Nagy Majlát Ágota és Nagy Daniella (Fotó: Benedek Miklós)

Az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára szervezett versenyen a topolyai Nagy Daniella a kategóriájában az első tíz résztvevő között végzett. A versenyről Nagy Majlát Ágota, a Csáki Lajos Általános Iskola magyartanára, Daniella felkészítője számolt be lapunknak:
– A budapesti döntőt két forduló előzi meg. Mi a szabadkai körzethez tartozunk, és a március folyamán megrendezett körzeti versenyen osztályonként egy diákkal vehettünk részt. Innen az újvidéki fordulóra a tizenkét legjobb eredményt elért tanuló juthat tovább. Az idén a nyolc diákunk közül öt jutott el Újvidékre. Az itt megtartott vajdasági döntőről a nyolc legjobb juthatott el a budapesti döntőre, köztük volt Daniella is. Iskolánk nyolcadik alkalommal vesz részt ezen a versenyen, és minden alkalommal volt egy diákunk, aki részt vett a nagydöntőn – nyilatkozta Nagy Majlát. Azt is elmondta, hogy a versenyre már az első félévben elkezdenek készülni tollbamondással, illetve a korábbi évek tesztjeinek kitöltésével, megbeszélésével. A legnagyobb újítás az idén, a magyartanárnő elmondása szerint az volt, hogy most már a tavalyi átmeneti évet követően teljes egészében az új helyesírási szabályzat alapján kellett megoldani a feladatokat.
Nagy Daniella már tavaly, hatodikos korában is ott volt a Kárpát-medencei döntőn, az idén pedig a maximális 100 pontból kilencvenötöt ért el, így a 9-10. helyen végzett. Ez az eredmény már csak azért is kimagaslónak számít, mivel az elmúlt tíz évben összesen három vajdasági diák jutott az első tíz közé.
– A péntek esti megérkezésünk után ügyességi játékban vettünk részt, majd másnap az ünnepélyes megnyitót követően írtuk meg a tesztet és a tollbamondást. Ebéd után ünnepi műsor volt, amelyen fellépett Kecskés Karina színművésznő, a Kávészünet zenekar és a Zenei Tanszék kórusa. Az eredményhirdetés úgy zajlott, hogy először azok kaptak oklevelet, akik nem értek el helyezést, majd a tizedik helytől visszafelé osztották ki a díjakat. Nagyon sok ajándékot, könyvet kaptunk. A feladatok nagyon nehezek voltak, el sem tudom képzelni, hogy tudtam ilyen jól megírni – fogalmazott Daniella – Nagyon szeretem a helyesírást, sok új szavat tanulok általa, például a lajstrom szót, érdekes a j és a ly váltakozása, meg hogy csak egy magánhangzót kell megváltoztatnunk és két különböző szavat kapunk. A tesztben is érdekes feladatok vannak, és a tollbamondás szövegeiből sok mindent meg lehet tudni – számolt be Daniella, aki azt is elmondta, hogy jövőre is részt szeretne venni a versenyen, éppen ezért már ősszel elkezdi a felkészülést, többek között a helyesírási szabályzat lapozgatásával.