2024. március 29., péntek
ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROZÁS

Szeptemberben rendezik a 38. Vajdasági Körversenyt

Először álltak a nyilvánosság elé a szeptemberre tervezett, 38. alkalommal megrendezésre kerülő Vajdasági Körverseny (korábbi nevén Vásárvárosok Tornája) kerékpárverseny szervezői. A rendezvényen jelen volt Vladimir Batez tartományi sport- és ifjúsági titkár, Dragan Lukač, a Vajdasági Kerékpáros-szövetség elnöke, Nebojša Subić versenyigazgató és Čedomir Janjić, a verseny házigazda városának, Nagybecskereknek a polgármestere.

Nebojša Subić versenyigazgató kiemelte, a hányatott történelmű megmérettetést 1970-ben rendezték meg először, a 90-es és 2000-es évek során azonban sokszor nem tudták megszervezni. „Az idei kiírásban, ami a 38. lesz a sorban, három etapot rendezünk, és Vajdaság mindhárom régióját érinteni fogjuk, bár az útvonal még nem végleges. Körülbelül száz versenyzővel számolunk, Európa tizenöt országából” – folytatta Subić, majd kiemelte, a versenyre a nemzetközi kerékpárosmezőny harmadik szintjéről, a Continental csapatok közül is érkeznek, valamint sok nemzeti csapat képviselteti majd magát. „Az útvonal olyan helyeket is érint, ahol soha nem volt még rangos nemzetközi sportesemény, ezért nagyon nagy a verseny jelentősége Vajdaság turizmusa szempontjából” – mondta Subić, majd hozzátette, számos nemzetközi hírű kerekes is rajthoz állt már a vajdasági körön, 2009-ben például a jelenlegi világbajnok Peter Sagan.

A tartományi kormány egymillió dinárral járul hozzá a szervezők költségéhez. Vladimir Batez elmondta: „Tavaly sajnos nem rendezték meg a versenyt, ezért idén a titkárság a támogatásáról biztosította a szervezőket. A Vajdasági Körverseny idén a hat legfontosabb vajdasági nemzetközi sportesemény egyike. A vajdasági sport fejlesztése érdekében jó kapcsolatokat ápolunk az önkormányzatokkal, ebben az esetben a házigazda Nagybecskerekkel.”