2024. március 28., csütörtök

Ismét megnyitották a hármas határt

Húszéves a Duna–Tisza–Körös–Maros Eurorégió – Két év múlva állandó kishatárátkelőt nyílik Rábénál?

Immár 20 éve, hogy május utolsó hétvégéjén megnyitják a magyarországi Kübekháza, a szerbiai Rábé és a romániai Óbéba közötti hármas határt. Szombaton és vasárnap 9 és 17 óra között érvényes úti okmányokkal átlépheték a határt azok, akik kirándulni kívántak, vagy csak egyszerűen átlátogatni mondjuk Rábéról a szomszédos Kübekházára. A Duna–Tisza–Körös–Maros Eurorégió megalakulásával vezették be a határnyitás hagyományát 20 évvel ezelőtt. A DTKM elnöklője eddig Magyarország volt, most egy évre átadják az elnökséget Vajdaságnak. Mint az utóbbi években mindig, most is a határnyitás napján a három ország iskolásai futóversenyt tartottak a senki földjén. Az idén a legeredményesebbek a romániai fiatalok voltak. A győztesek serleget kaptak, de minden résztvevőnek járt egy érem. A Trianon-szobornál megtartott  ünnepségen  a három ország régióinak vezetői az elmúlt évek eredményeiről számoltak be.

Huszadik alkalommal nyílt meg egy hétvégére a hármas határ (kép: Kabók Erika)

Huszadik alkalommal nyílt meg egy hétvégére a hármas határ (kép: Kabók Erika)

Igor Mirović, a tartományi kormány  elnöke  elmondta, hogy az utóbbi években ezen eurórégió számára  csaknem 15 millió eurót sikerült biztosítanunk, elsősorban a határ mindhárom oldalán élő helyi közösségek számára. De ennél többet is tettünk. Az elmúlt 20 évben, de gondolom sok évtizeddel előtte is a szolidaritás, az egységesség, egymás megbecsülése és a másság tiszteletben tartása volt a vezérfonal a projekteket illetően és a többrétű együttműködésben is.

A Duna–Tisza–Körös–Maros eurorégió az Ipa eurorégiós pályázatán  a magyar–szerb pályázattal nyert 15 millió eurót. Ebből kívánják finanszírozni a Szeged–Baja vasútvonal felújítását, költenek a Budapest–Belgrád álomvasútra, és a hármashatár megnyitásának előkészületeit is ebből finanszírozzák. Ez utóbbival kapcsolatos tervdokumentáció elkészült, nem hivatalos információink szerint 2019-ben állandó kishatárátlépő lesz Rábénál.  Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke ezt a nemhivatalos hírt erősítette meg.

– Tervünk, hogy a jövő évben még csak egy hétvégére nyitjuk meg a határt, de az ezt követő évben reggel héttől este hétig tervezzük a napi, folyamatos nyitvatartást. Ennek előfeltétele, hogy a magyar oldalon megépítsék a határig az utat. Amint elkészül az út, felépítjük az átkelőt, így a térség embereinek sokéves álma valósulhat meg.

Hagyományosan a határnyitás napján tartják a DTKM évi közgyűlését is. Ennek az idén Kübekháza adott otthont.