2024. április 20., szombat

Akt rivaldafényben

A vajdasági festészet remekművei az Újvidéki Színházban

Hol is áll az ember, ha az Újvidéki Színházba lép? Egy körülhatárolt térben. A valóság párkányán, ahonnan a külső világ, jól ismert, fülsüketítő zaja még követi és a művészet ismeretlen, meglepő, vigasztaló és megbotránkoztató mássága már csábítja. Ez a sem előcsarnok, sem kiállítóterem az idő és a valóság párkánya. Rizspor és brokát – mondaná a barátom. Itt az ember vár valamit, és ez az érzékenység nyitottá teszi. Előadás előtt fesztelen lesz, udvariasságból bárkivel beszélget, ismert és félig idegen személyeknek köszön, a belépőjeggyel babrál, úgy tesz, mintha természetes közegben lenne, pedig nem. Ide azért lép be, mert a hétköznapokból szeretne kilépni. Ha az ember a nézőtéren foglal helyet, akkor egy új, egy más világ rendszerének veti alá magát. A lehetségesnek, a csodának, annak, amelyben a közreműködésével minden megtörténhet. Az ember ide mindaz miatt jön, ami megtörténhet vele, ha képzelőerejét a játékos irányítja a színpadon. Játékost mondok, mert a színész és a néző is játékos. Közhely: Egymásért vannak. Egymás nélkül nincs játék, és nincs élet, mert homo ludensnek teremtve nap mint nap menekülve keressük valódi énünket, a játékos énünket. Igen, ismét játékost mondok, hiszen ő cigánykerékkel, bűvészmutatvánnyal, sírással, nevetéssel és ólomnehéz hallgatással avat be minket önmagunk rejtett világába. Pszichoterápia, lelkigyakorlat, bárhogy is nevezzük azt, amikor másnak engedelmeskedve kerülünk közelebb önmagunkhoz. Az olvasó ne csodálkozzon el az itt látható képeken! A vajdasági magyar képzőművészet kiemelkedő alkotásai az Újvidéki Színház előcsarnokában láthatók. Az írás is erről a tárlatról szólt volna, ha nem engedek a színház csodájának, és vele kapcsolatban nem szaporítom túlságosan a szót. Ez van. Most azzal vigasztalhatom a nyájas olvasót, hogy a remekművekhez nem kell magyarázat, azok szó nélkül is ékesen beszélnek, mint az az egyedülálló válogatás is, amely Đuro Popović újvidéki műgyűjtő jóvoltából került az újvidéki műértő közönség elé. Zárjuk ezt a szöveget Fodor Ákos háromsorosával. Ideillik.

A TEREMTMÉNY ÉNEKE

új szemmel nézni

a régi képre: ez a

mi alkotásunk.