2024. április 19., péntek
TENISZ

Miért pont Agassi?

A Gazzettának nyilatkozott új edzőjéről Novak Đoković

Novak Đoković az elmúlt évben gyengébben játszik elvárható játékszínvonalánál. Saját elmondása szerint a Roland Garros megnyerése óta kiüresedett, és csak az utóbbi időben talált újra motivációt, Párizsban pedig először fog együttműködni a legendás Andre Agassival.

„Az utóbbi két hétben, a Marián Vajdától való elválás után, sok egykori élversenyzővel beszéltem telefonon. Hallani akartam a véleményüket, a teniszezők életének különböző szempontjairól beszélgettünk. Nemcsak technikai részletekről. Végül Agassival értettem meg magam a legjobban” – árulta el Đoković, majd arra is rátért, miért: „Elsősorban nagyon hasonló a játékstílusunk, és ő mindig is inspirált. Azt hiszem, ez is segít. Mindemellett Andrének hasonló, ha nem keményebb tapasztalatai voltak, mint nekem. Az ő életében eljött a pillanat, amikor elhanyagolta szeretett sportját, és egy domináns korszak után kikerült a legjobb 100-ból. Aztán újra magára talált, és visszatért az első helyre. Ezért tudja, mire van szükség ahhoz, hogy újra magára találjon az ember, és a korábbinál is jobb formában térjen vissza. A karizmájával forradalmasította a tenisz világát, miközben két lábbal a földön maradt.”

Đoković elmondta, csak a Roland Garroson közelebbről is megismerkedik majd új edzőjével, saját helyéről a tenisz történelmében pedig nem akart beszélni. „Ez a kérdés az újságírók számára izgalmas. Én mindenképp boldogan fogok visszavonulni. Hatalmas megelégedést jelent, hogy olyan nevekkel említenek együtt, mint Borg, Agassi, Sampras, Federer és Nadal. Ez azt jelenti, hogy a szenvedély és a meghozott áldozatok olyan szintre emeltek, amelyről gyerekként csak álmodni mertem” – mesélte a szerb teniszező.

Egy évvel ezelőtt Đoković az első ember lett a történelemben, aki egyszerre birtokolta mind a négy Grand Slam-címet, mindhárom borítás legjobbjaként. A problémák is azonban ekkor kezdődtek. Đoković megerősítette ezt, majd részletezte a kritikus időszakot: „A párizsi győzelem sok különböző érzelmet keltett bennem. A siker egyfelől soha nem érzett örömmel töltött el, másrészt azonban teljesen elfárasztott. Akkor kezdtem rosszabbul játszani. Nemcsak az eredményekről beszélek, hanem a koncentrációról is.”

Az ex-világelső saját elmondása szerint az idei salakszezonban megtalálta azt, amit az utóbbi tíz hónapban keresett: „Most máshogy érzem magam. Bár elbuktam a döntőt Rómában, építő energiák szabadultak fel bennem. Az egész idényben jól éreztem magam salakon. Az elődöntőben Thiem ellen az utóbbi tíz hónapom legjobb mérkőzését játszottam, ami megfelelő alapot ad a folytatáshoz. A döntőben Alexander Zverev kiváló volt, ő játszott jobban.”

A szerb teniszező jelenleg második az ATP-ranglistán, a Roland Garrost követő időszakban pedig lehetősége lesz, hogy jelentősen faragjon az Andy Murray mögötti hátrányából.