2024. március 29., péntek
LABDARÚGÁS

A Sapulette család választása

Először lett bajnok ebben az évszázadban a Feyenoord

A 14 tagot számláló Sapulette család Indonéziából vándorolt ki Hollandiába valamikor az 1900-as évek közepén. Az elejében menekülttáborban tengődtek, s olyan szegények voltak, hogy legtöbbször csak gombát ettek, amit az erdőben szedtek, szalmát tettek a matracaikba, hogy melegedjenek, a rádióban pedig a Feyenoord meccseit hallgatták, hogy boldogok legyenek.

Amikor aztán kikerültek a menekülttáborból, Rotterdamban telepedtek le. Túlzás lenne most azt állítani, hogy ebben a döntésükben a labdarúgás játszotta a fő szerepet, az viszont kétségtelen, hogy a Feyenoord iránti szimpátia is szerepet játszott abban, hogy Európa akkortájt legnagyobb kikötővárosába költözzenek.

Amikor idén januárban a Holland TV ellátogatott Giovanni van Bronckhorsthoz, a Feyenoord edzőjéhez, hogy interjút készítsen vele, mi sem volt természetesebb, mint hogy először a család matriarkája nyilatkozzon: „Nagyon bízom benne, hogy Giovanni vezetésével az idei szezon végén végre felérünk a csúcsra, és megnyerjük a bajnokságot” – mondta Lena Sapulette, a 90 éves nagymama.

Azt szinte minden focirajongó tudja, hogy a Feyenoord 6 évvel ezelőtt 10:0-ra kapott ki a nagy rivális PSV Eindhoventől, és anyagilag a csőd szélére került. Azt viszont kevesen ismerik, hogy akkor a szurkolók összefogtak, zsebbe nyúltak, és megmentették a csapatot a széteséstől. A Feyenoordot az idén a De Kuip stadionban legtöbben 50.500-an nézték. A Feyenoordot az idén a De Kuip stadionban legkevesebben 50.500-an nézték. Ahogyan a legismertebb holland TV-kommentátor, Gerard Cox fogalmazott: „Senki nem lehet kedvtelésből Feyenoord-szurkoló”. Annál jóval többről van szó, amit a klub szlogenje is igazol: „I know I am, I´m sure I am – I´m Feyenoord til I die.” „Tudom, hogy az vagyok, biztos, hogy az vagyok – Feyenoord vagyok a halálomig.”

Hollandiában az Ajax az intellektuelek és a bohémek csapata. Ezzel szemben a Feyenoord munkáscsapat. Olyan, mint a londoni West Ham, a stockholmi Hammarby vagy a hamburgi St Pauli. A Feyenoord a rotterdami dokkmunkások csapata, azoké az embereké, akiket a gyerekeik biztosan nem, de a legtöbbjüket még a feleségük sem látta soha sírni. Kőkemény fickók ezek, akiket az élet nevelt, és kocsmák által lett érdes a lelkük. Zárt világ az övék, melyben nem sok hely jut a Való világnak. Annál több a Feyenoordnak. 1963-ban, amikor a Feyenoord Europa League- (akkor ezt KEK-nek hívták) elődöntőt játszott Lisszabonban a Benficával, a rotterdami kikötőben 100.000 ember gyűlt össze, hogy búcsúztassa kedvenc csapatát, és jó szelet kívánva bocsássa őket vízre. Akkor még napi repülőjárat híján, és erős a gyanúm, hogy anyagi megfontolásból is, a csapatvezetés a hosszan tartó hajóút mellett döntött.

Déjà vu, hogy amikor Dirk Kuyt visszatért a Feyenoordba, a város főterén rendezett „Isten hozott”-on ismét 100.000 ember gyűlt össze köszönteni a sztárt.

Giovanni van Bronckhorstot a Feyenoord 2015-ben választotta meg vezetőedzővé. Hazatalált az elveszett bárányka. Gondolták akkor sokan. Tévedtek! Giovanni szívében mindig is a legelőkelőbb helyen volt, van és marad a Feyenoord. Oda adta be 7 évesen a nagymama, hogy sportoljon a gyerek, onnan lett holland válogatott, és oda lógott haza beteget jelentve akkori csapatánál, az ágyúsoknál, amikor 2002. május 8-án az Arsenal idegenben legyőzte a Manchester Unitedet, és ezzel elhódította a „The Double”-t (megnyerték az FA kupát is és a bajnokságot is). Természetes volt, hogy Giovanni beteget jelentett az Arsenalnal, hiszen aznap játszotta a Feyenoord Rotterdamban a De Kuipban az UEFA-kupa döntőt a Borussia Dortmund ellen, és győzött 3:2-re.

Van Bronckhorst (aki Messi szerint minden idők legjobb balhátvédje volt, és a Barcelonával Bajnokok Ligáját is nyert) első dolga az volt, amikor átvette a csapatot, hogy elutazott Isztambulba, hogy rávegye a Feyenoord egyik legnagyobb ikonját, Dirk Kuytot, térjen haza, mert elérkezett az idő…

Nem volt nehéz dolga. Egyiküknek sem. Neki sem rávenni Kuytot a hazatérésre, Kuytnak sem rávenni négy gyerekét és a feleségét, hogy változtassanak desztinációt. A Holland TV-ben nemrég sugároztak egy dokumentumműsort, melyben Kuyt közölte a gyerekekkel a hazatérés hírét, mégpedig úgy, hogy mind a négy gyerekének vett egy-egy ajándékcsomagot, melyekben Feyenoord-mezek voltak. Amikor a gyerekek kinyitották az ajándékokat, és kis idő múltán észbe kaptak, hogy mit is jelentenek valójában a mezek, örömtáncot lejtettek az isztambuli házuk kertjében, és torkuk szakadtából énekelték a Feyenoord himnuszát:

– El als ze scoren, dan laten we ons horen – Hee Hoo, Feyenoord. (Amikor gólt lövünk, akkor énekelünk.)

Kuyt nemcsak ragyogó játékkal hálálta meg a bizalmat, hanem csapatkapitányként példát mutatott a Feyenoord akadémiájából tavaly kikerült fiatal titánoknak: Vilhenának, Karsdorpnak és Kongolónak, góljaival pedig nagyban hozzájárult a bajnoki aranyhoz.

Az, hogy a Feyenoord jó úton halad, látszott már az 2014-es brazíliai vb-n, amikor a bronzérmes hollandok bő keretében nem kevesebb mint 11 játékos volt Feyenoord-nevelés. A fent említett fiatalok mellé van Bronckhorst ügyesen építette a csapatba a nagy öregeket, Kuytot és El Ahmadit, közöttük pedig az olcsón megszerzett játékosok (Nicolai Jørgensen, aki gólkirály lett az idei bajnokságban, Toornstra, Botteghin) váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, s váltak meghatározó játékosokká az elmúlt idényben.

Tavaly szeptemberben Tonny Vilhena góljával győzte le 1:0-ra Európa Ligá-s mérkőzésen a Feyenoord Rotterdamban a Manchester Unitedet. Vilhena édesanyja pár napra rá meghalt rákban. A következő hazai mérkőzésen a De Kuip stadion meggyulladt. Képletesen, mert minden szurkoló meggyújtott a stadionban egy gyertyát Vilhena édesanyjának emlékére. Senki nem lehet kedvtelésből Feyenoord-szurkoló!

Giovanni van Bronckhorst nagymamája sem élhette meg a pillanatot, amikor az unokája végül is megnyerte a Feyenoordnak az első aranyat a holland bajnokságban ebben az évszázadban. Lena februárban eltávozott. De hogy ott fönt ugyanúgy sírt, mint a stadionban a rotterdami kőkemény dokkmunkások, az olyan biztos, mint hogy a Feyenoord szurkolói még nagyon sokáig fogják énekelni csapatuk himnuszát: „El als ze scoren, dan laten we ons horen – Hee Hoo, Feyenoord.”

Felhasznált források: NRC Handelsblad, Algemeen Dagblad, De Wandelin