2024. április 19., péntek

Szoros az együttműködés a nemzeti tanácsok és a kormány között

A héten az államigazgatási miniszter fogadta a koordináció képviselőit, hamarosan az oktatási tárcavezetővel találkoznak

Fontos egyeztetésen vettek részt a nemzeti tanácsok képviselői Belgrádban, a szerb kormány illetékeseivel vitatták meg az oktatással, tájékoztatással és egyéb kisebbségi kérdésekkel kapcsolatban felmerülő problémákat. A szerbiai nemzeti tanácsok koordinációs testületének képviselői Ana Brnabić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszterrel tárgyaltak az említett témákról. Egyeztetettek az uniós közeledés előfeltételét jelentő kisebbségi cselekvési tervnek a megvalósításáról és előrehaladásáról is.

Hajnal Jenő

Hajnal Jenő

– A Magyar Nemzeti Tanács átvette a koordinációs testület irányítását, s a következő évben vezeti a munkáját. Ebből adódóan nyilvánvalóan megváltoztak a mi feladataink is. A mögöttünk álló találkozó voltaképpen a még decemberben összehívott ülésnek a levezetése, befejezése. Pozitív, hogy a legfontosabb kérdésekről tárgyalhattunk most a legilletékesebb minisztériumi képviselőkkel – fejtette ki az egyeztetés kapcsán a Magyar Szónak adott nyilatkozatában Hajnal Jenő, az MNT elnöke.

Mint mondta, az akciótervvel kapcsolatos beszámolót is meghallgatták, de sokat jelentett az, hogy az aktuális kérdéseket közvetlenül a minisztériumok képviselőivel tudták megbeszélni.

– A koordinációs testület korábban úgy döntött, hogy találkozót szervez az oktatásügyi tárcavezetővel is azzal a céllal, hogy a középiskolai hálózatban felmerülő iskolai és nemzeti tanácsi igényeknek mindinkább eleget tudjon tenni. Várhatóan ez a találkozó is hamarosan megvalósul – jelentette be.

A koordinációs testület és a kormány ülésén szó volt a tájékoztatásról is.

– A tanács költségvetésében a rendelkezésre álló szerény összeg nem elegendő. Egy most hozott döntés értelmében pályázat jelenik majd meg annak a pénzösszegnek az odaítélésére, amely a nemzeti kisebbségi költségvetési keretben szerepel, s melyből a tájékoztatás céljaira is jut. Megfogalmazódott az az igény is, hogy a nemzeti tanácsok számára a jövőben külön költségvetési keret álljon rendelkezésre, amely a szerbiai büdzsé egyik összetevőjeként figyelembe veszi a nemzeti tanácsok tevékenységéről, működéséről szóló adatokat – fogalmazott Hajnal Jenő.

Az MNT vezetője szerint az ülésen egyértelművé vált, hogy a nemzeti tanácsok és az illetékes minisztériumok egyaránt mindent megtesznek a közös hang megtalálása érdekében. A korábbi időszakban, mint mondta, nem ilyen hangulat uralkodott. A szerencsés körülmény nagy lehetőséget ad a Magyar Nemzeti Tanácsnak is, hiszen a nemzeti tanácsok koordinációja során fontos tényező, hogy az elvégzett munka hatékony és eredményes legyen – értékelte.