2024. április 20., szombat
HARASZTI

Új határátkelő előkészítése

A szerbiai Haraszti (Rastina) és a magyarországi Bácsszentgyörgy alig néhány kilométerre fekszik egymástól, csakhogy az országhatár két oldalán. A két településről jelenleg több mint 30 kilométeres kerülőt kell tenni egymáshoz. Szerbia és Magyarország államközi megegyezése alapján határátkelőhely létesülhet a két falu között. Ehhez viszont a Zombor–Gádor–Haraszti községi utat át kell minősíteni II. a kategóriájú állami úttá.
Az út jelenlegi állapota nem teszi lehetővé a szükséges átminősítést, ezért a Szerbia Útjai közvállalat szakembereinek helyzetfelmérése és elemzése után négy különböző szakaszra osztották az érintett területet, amelyeken különböző beavatkozásokat kell végezni. Ezekről a feladatokról egyeztettek az építésügyi minisztérium, Szerbia Útjai és Zombor város meghatalmazott képviselői. Ezt követően a város elkészítette, a városi tanács pedig jóváhagyta a három fél közti megállapodás szövegét, amelyben megfogalmazták a községi út jelenlegi állapotát, a szükséges munkálatokat, azok szakaszait, a beruházás értékét, a finanszírozást, valamint a szerződő felek egyéb egymás iránti kötelezettségeit. A megállapodást még a másik két félnek is alá kell írnia.
Azt még nem tudni, mikor kerülhet sor az átminősítésre és az átkelő megnyitására, ami nagyban megkönnyítené a határ két oldalán élő, egymás felé gravitáló lakosok közlekedését.