2024. április 20., szombat
ÖSZTÖNDÍJ

Támogatás a legtehetségesebbeknek

Kedden a tartományi kormány épületében megrendezett ünnepségen írták alá a legtehetségesebb fiatal vajdasági sportolók, illetve edzők az elnyert tartományi ösztöndíjszerződéseiket. A 77 ösztöndíjas, 14–20 éves sportoló között több magyar tehetség is volt.

Vladimir Batez tartományi sport- és ifjúsági titkár kiemelte, az idei év 77 sportolói ösztöndíjszerződése azt jelenti, növekedett a támogatott fiatalok száma. A titkár elmondta, 127-en pályáztak a 16 milliós, sportolóknak szánt keretösszegre, és a pályázók csaknem fele el is nyerte a támogatást. Batez elmondta, az idén először – az olimpiai sportágak mellett – az olimpián nem szereplő sportágak képviselői is kapnak támogatást: „Az edzők közül a 16 legeredményesebb szakember részesül havi 15 ezer dináros támogatásban a következő évben. Célunk, hogy minél több vajdasági sportoló érjen el eredményeket az Európa- és világbajnokságokon, valamint az olimpiai játékokon” – tette hozzá Batez.

Binder Aranka titkársegéd rámutatott, 2012-től az elmúlt évig mindig 50 fiatal sportoló tudott tartományi ösztöndíjban részesülni, ennek fényében nagy előrelépés az idei 77 szerződés. „Körülbelül 20 millió dináros keretünk van a célra, az összegben és az ösztöndíjasok számában egyaránt előreléptünk. Remélem, hogy a következő években még több fiatalt tudunk támogatni, és az edzőkről sem akarunk megfeledkezni, hiszen az ő sikerük a fiatalok sikerének alapja.”

Surján Szabina bácsföldvári származású asztaliteniszező is az ösztöndíjasok között van, kérdésünkre válaszolva elmondta: „Nagyon fontos számomra ez a támogatás. Az asztalitenisz-szövetség kevés pénzzel járul hozzá a versenyköltségeinkhez, ezért az ösztöndíj sokat segít ezen a téren. Egy évben legalább hat versenyünk van külföldön, ez egyenként 300 euró, amit saját forrásból kell kifizetnünk.” Surján a szezonban kitűzött céljaira is kitért: „Az Európa-bajnokságon a legjobb nyolc közé szeretnék bejutni, csapatban pedig a négybe kerülés a célunk.”

Nagy Szebasztián zentai birkózó is elnyerte a tartományi támogatást: „Nagyon sokat jelent nekem ez az ösztöndíj. Nekünk, birkózóknak az edzés mellett folyamatosan figyelnünk kell a súlyunkra, és ezt elsősorban az étrend befolyásolja. A megfelelő étkezés nem olcsó, meg kell fizetni az árát. Az ösztöndíj nagyon sokat segít abban, hogy megfelelően táplálkozzam és be tudjam szerezni a szükséges étrend-kiegészítőket.”