2024. március 29., péntek

Terjeszkedik az Ametek

Az USA alelnöke hivatalos látogatásra invitálta Vučićot

A Nyugat–Balkán stabilitásának megőrzéséről, a Szerbia és az Amerikai Egyesült Államok közötti politikai és gazdasági együttműködésről, a jövőbeni beruházásokról, amelyek közül egyik már a napokban megnyílik és a Belgrád–Pristina párbeszédről tárgyalt Belgrádban Aleksandar Vučić miniszterelnök, megválasztott államfő és Hoyt Yee, az amerikai külügyi tárca európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese.

Vučić örömének adott hangot, hogy a Szerbiában immár két éve jelenlevő államokbeli Ametek terjeszkedik és néhány napon belül megnyílik a vállalat új, 10 ezer négyzetméteres csarnoka, ahol 500 ember dolgozhat a jövőben. Nem csak tetemes, hanem jó beruházásról van szó, miközben a szerb állam egyáltalán nem különített el támogatást a beruházónak, magyarázta Vučić, majd azt kérte Hoyt-tól, hogy népszerűsítse Szerbiát az államokbeli üzletemberek körében, hogy a jövőben minél több, az Ametekhez hasonló beruházás érkezzen az országba.
A konkrét gazdasági témák mellett a felek elsősorban a biztonságpolitikai kérdésekről és kihívásokról beszélgettek. Egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy a balkáni régió stabilitásának megőrzése mindkét ország számára prioritás, hiszen stabilitás és béke nélkül nem fejlődhet a gazdaság, nem lehetnek sikeresek a vállalatok és a kivitel sem lehet kielégítő mértékű.